Már nincs lélegeztetőgépen, de még mindig nem tud lábra állni Fannika, akit a saját anyja szúrt le

Forrás: Thinkstock -
Fanni apostagi késelés elmegyógyintézet késelés kórház Apostag
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ahogy azt a Life is megírta, kis híján megölte saját 6 éves lányát egy apostagi nő. Az anya álmában, egy késsel támadta meg a gyermekét, Fannit, aki a késelés után egy hónapig lélegeztetőgépen volt. 

Az orvosok csodával határos módon megmentették a kislány életét, ám Fanni egyik lába még mindig béna. Jelenleg a Bethesda Gyermekkórházban ápolják, ahol a nagypapája, József rendszeresn látogatja. A férfi a Blikknek beszélt a tragikus esetről és unokája állapotáról.

"Lelkileg borzasztó állapotban lehet, mert ugyan beszélni már elkezdett, sok mindent még nem lehet érteni abból, amit mond. Nem tud semmit arról, mi történt vele. Érdekes, de egyelőre még rá sem kérdezett rá arra, miért van kórházban, én pedig még nem akartam felhozni szegénynek. Az édesanyja hiányzik neki, de most ki kell bírnia nélküle" - mondta el a nyugdíjas mérnök, aki korábban a Paksi Atomerőműben dolgozott.

Már nincs lélegeztetőgépen, de még mindig nem tud lábra állni Fannika, akit a saját anyja szúrt le Forrás: Thinkstock

Lányával kapcsolatban azt mesélte, hogy a korábban angoltanárként, majd elbocsátása után takarítónőként dolgozó Judit mentálisan beteg, a kezeléseket korábban elhanyagolta. A nőt az elmeorvosi megfigyelés után Kecskemétre szállíottták börtönbe.

"Valójában nem tudta, hogy ezt ő végrehajtotta, nem emlékszik rá. Jelenleg háromféle gyógyszert kell szednie, de jobban van. A problémák még 1998-ban kezdődtek nála, a nagymamája halála után kattant el az agya. Utána többször kórházba került, majd rendszeresen felülvizsgálatokon vett részt. A tragédia idején havonta kellett volna injekciót kapnia, ám ezt kétszer sem adatta be magának, amiről nem tudtam" – magyarázta a nagypapa a lapnak, hozzátéve, hogy Judit megbánta tettét, szeretné visszakapni kislányát, de erre még jó ideig várnia kell.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.