Szerelem

Megszólalt a babáról Horváth Gréta: Izgalmas és tartalmas napok vannak mögöttünk és előttünk is

Létrehozva: 2023.02.03.

Módosítva: 2023.02.03.

Horváth Gréta sejtelmesen fogalmazott.

Horváth Gréta nem sokat beszél a magánéletéről, amióta elvált Meggyes Dávidtól. Annyit azért tudni, hogy a csinos édesanyára azóta rátalált a szerelem, sőt egy romantikus lánykérésen gyűrű került az ujjára. A titokzatos férfiról egyelőre csak annyit tudni, hogy civil, nem akar szerepelni, ezt pedig az influenszer tiszteletben tartja, és még egyetlen képet sem mutatott róla. Arról viszont szívesen mesél, hogy milyen boldog szerelme mellett, már a babatéma is szóba került, amiről egy instagramos kérdezz - felelek során mesélt őszintén.

Horváth Gréta, YouTube
Fotó: YouTube

Jelenleg nem szeretnénk és nem tervezünk gyereket. Lehet 1-2-3-4-5-6 év múlva meg akarunk. Lehet nem! Sem én, sem a párom jelenleg nem akar. Ebben egyetértünk, és nem megalkuvás egyikünk részéről sem ez a kijelentés. Ez a lényeg ebben. Közös tervek és célok viszont vannak dögivel, nem görcsösen. Élvezzük a kapcsolatunk. Izgalmas és tartalmas napok vannak mögöttünk és előttünk is. Nagyon kiegyensúlyozott és boldog kapcsolatban élünk. Tökéletes ami van. 


 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144289_auto_resized.jpg
origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713569710
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145100_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Alig ismert magára: a mai napig bánja szépészeti beavatkozásait a Jóbarátok sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145738_auto_resized.png
hirtv.hu

Vezércikk - Orbán Viktor: Húsz éve minden európai választást megnyertünk + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134554_auto_resized.jpg
vg.hu

Ő Bíró Ada, a köztévé új mesterséges intelligencia műsorvezetője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713569710
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713569710
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713569710
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17129520_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ettől elolvadsz: ilyen édesek Rúzsa Magdi hármas ikrei a misére ment – fotó!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141005_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kedves párbeszédbe kezdett Kudlik Júlia és Bíró Ada

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt