VÁLÁS

A válás előjele? Az utcán veszekedtek Peller Annáék

Cs.I.G.a

Létrehozva: 2023.03.22.

Bár igyekeznek higgadtan és barátságban elválni egymástól, a színésznőnél is voltak jelek, hogy sincs minden rendben a kapcsolatukban.

Tegnap robbant a hír, hogy Peller Anna és Lukács Miklós 14 év házasság után úgy döntött, külön utakon folytatják. A bejelentés mindenkit meglepett, hiszen külső szemmel úgy tűnt, hogy harmonikus és boldog kapcsolat van köztük. Tegnapi videójukban elmondták, hogy már 2 éve próbálják megmenteni a kapcsolatukat. De még szakember segítségével sem tudták elkerülni az elkerülhetetlent.

Nagyon szeretjük egymást, de körülbelül mint a testvérek. Ami csodálatos, de ahhoz még fiatalok vagyunk, hogy így éljük le az életünket – mondta Peller Anna.

Azonban már voltak jelek, hogy mégsem olyan tökéletes az ő kapcsolatuk, mint az elsőre látszódott.

Fotó: Sipeki Péter

A Reddit nevű közösségi oldalon mesélte el egy felhasználó, hogy ő látta a házaspárt, amint egy komolyabb szóváltást folytattak le az utcán.

Ha szerették is volna megmenteni a házasságukat nem jelenti az, hogy ez minden esetben könnyen, és akár csendben ment. 

Kb. 2 hónapja voltam a XIII. kerületben, éppen parkoltam és nagy üvöltözést hallottam. Az út közepén ordibáltak egymással, nagyon meglepett, mert azért ezt nem az út közepén szokták csinálni az emberek. Amikor elsétáltam mellettük abbahagyták

 – számolt be a szemtanú a történetekről, aki azt állítja, hogy Anna és Mikike voltak a veszekedő felek.

Egy másik felhasználó is hozzászólt Annáék történetéhez, és elmondta, hogy egyetlen válás sem olyan zökkenőmentes, mint azt mutatni akarják sokan.

Ennek ellenére a páros továbbra is ápolni fogja a jó viszonyukat, hiszen közös gyermekük örökre összeköti őket. Azt is hozzátették, hogy még nyaralni is járnak majd együtt, valamint a szülinapokat is együtt tervezik.

 

Újra lesújtott az átok

Sajnos ismét azt lehet mondani, hogy a párkapcsolati műsorok átka egy újabb párra csapott le. Több kapcsolat is zátonyra futott az elmúlt években, miután szerepeltek az RTL Nyerő párosában. Peller Anna és férje még 2016-ban szerepeltek a műsorban, amit akkor meg is nyertek. De ők csak az utolsók ebben a sajnálatos módon hosszú sorban, aki között olyan nevek is szerepelnek, mint Kulcsár Edina és Csuti, Sáfrány Emeséék, LL. Juniorék, akiknek jelenpillanatban is folyik a válása, de a felsorolást még lehetne folytatni.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140222_auto_resized.jpg
origo.hu

Kiderült, hogy javul-e az időjárás a hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27176_resized.jpg?avcount=1713433512
origo.hu

Elképesztő: kiderült, ki miatt nincs béke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140064_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bajnai Gordon elhíresült cége áll Magyar Péter mögött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139933_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140210_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Változnak az üzemanyagárak péntektől: mutatjuk a részleteket!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27175_resized.jpg?avcount=1713433512
origo.hu

Brutálisan összeverték Miley Cyrust

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135436_auto_resized.jpg
travelo.hu

Ebben a veszprémi községben állítják fel a világ legnagyobb kopjafáját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713433512
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713433512
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140036_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óráink vannak hátra: brutális erővel csap le ránk az időjárás

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/5vE3H5LzL3lEqrsysi1s_tns4m8s0BEsheVqwCJOeFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Y4NDFiZDZkNjg3MTQxZWM4MjhlNzIxNjk5Yjg0MjM0.jpg
Függőség

Pásztor Erzsi drámai vallomása: Alkoholista férje miatt kellett elválniuk

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/hYeVtcS2A6k73D9DeSnuancQ7cvWpl01cdz2QvZnlA8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2U1MmY4NjFmZmY4YTQxNjI5MjBiYjMzOTEzZDc3ODdm.jpg
ZSENI

Milliókat kaszálhat Azahriah koncertjén egy szemfüles magyar