Válás

Kitálalt a Kucsera-Tápai család barátja: Nem egy megcsalás volt, már az esküvő előtt is állt a bál!

Létrehozva: 2023.02.03.

Bombaként robbant a hír, hogy tíz év és 3 közös gyermek után válik Kucsera Gábor és Tápai Szabina. S bár azt egyikük sem tagadta sosem, hogy óriási hullámvasút a házasságuk az utóbbi időben, legalábbis látszólag minden rendben volt köztük. A család barátja viszont elmondta: három éve nincs együtt a sztárpár.

Sokkolta a közvéleményt Tápai Szabina bejelentése, miszerint tíz év után külön utakon folytatják Kucsera Gáborral. S bár már többször felröppent a hír, hogy a kajakos elköltözött otthonról, ezt korábban mindig cáfolták. Azt azonban, hogy a házasságuk óriási hullámvasút, maga a sztáranyuka jelentette ki. Ez szerinte azért jellemzi a kapcsolatukat, mert vannak benne magasságok és hullámvölgyek is bőven. Azt pedig Kucsera vallotta be egy műsorban Várkonyi Andreának: már egész korán, első gyermekük születése után eljutottak a válásig, de akkor sikerült újra összekovácsolódniuk. Majd később, az Édes élet forgatása után is közel jártak a szakításhoz. Szabina akkor azt mondta: olyan harsányságot hozott ki belőle a műsor, amit férje nem bírt elviselni. A legtöbb problémát azonban állítólag a kajakos kicsapongó élete okozta.

Fotó: Czerkl Gábor


Nem egy megcsalás volt

Mert bár Szabina korábban azt mondta: nem akarja tudni, ha férje megcsalja, de úgy látszik van az a pont, amikor elég a megaláztatásból. A család egyik barátja a Borsnak elárulta: nem egy félrelépésről van itt szó.

Már az esküvő előtt is állt a bál, Kucsi sosem volt a hűség mintaképe 

– árulta el a neve elhallgatását kérő barát. – Pedig szerette Szabinát, de egyszerűen vannak olyan típusok, akik nem bírnak a vérükkel. Persze voltak időszakok, amikor meg bírt lenni otthon, de ez a kapcsolatuk elején is állandó gondot okozott, hogy Kucsi szeret és tud is élni, amibe a bulizás is beletartozott. Szabina pedig állandóan hívogatta, alig, hogy becsukta lakásuk ajtaját maga mögött. Aztán ahogy Beni nagyobb lett, Gábor sokat változott, sokat volt kisfiával, ő is maradt otthon vele. Aztán jött a második gyermekük, egyre kevesebb idejük maradt egymásra, ki-kicsapongott Kucsi. Nem mentség, de igyekezett mindig nagyon diszkrét lenni, mert ez nem Szabina ellen volt, nem akarta megbántani.


Gyermekei miatt akart maradni

A barát szerint már lassan három éve, hogy elértek házasságuk legmélyebb válságához. Akkor tényleg úgy volt, hogy nincs tovább.

– Gábor imádja a gyermekeit, imád apa lenni és nagyon jó édesapa – folytatta. – Egy darabig küzdött a házasságukért, hiába érezte, hogy a kapcsolatuk már sose lesz ugyanolyan, mint az elején, a kisfia és lánya miatt menteni akarta a házasságot, pedig tulajdonképpen már három éve nincsenek együtt. A harmadik gyermeket is először ő akarta, majd Szabina élte bele magát, hogy még egy baba örökre összeköti őket… Mert Kucsi többször kijelentette, hogy sose hagyná el a gyermekeit. És az is biztos, hogy a válás ellenére is mindig ott lesz nekik. Azt tudni kell, hogy az ő szülei csodálatos, példaértékű házasságban élnek mai napig, ő is ezt szerette volna. És kudarcként élte meg, hogy az ő kapcsolatuk nem úgy alakul. Több sebből vérzett a házasságuk, nem csak a félrelépések, hanem a nagyon különböző jellemük miatt is, Szabina túl harsány, túl hiperaktív volt, ami csak eleinte egészítette ki Gábor nyugalmát. Mindkettőjük családja szurkolt nekik, de eljön az a pont, amikor bármit tesz az ember, nincs tovább!
 

https://cdn.borsonline.hu/2023/02/A_hTNBfnu3KUCU7M6_FCyj5jQrSv2j9fgHY3AhEK6ps/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzRlMGU2NmEyYWNmNDQ5Njc5N2I4NmFjMDUwOWQ3Y2Jj.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Eleve kudarcra volt ítélve Tápai Szabina és Kucsera Gábor kapcsolata?

https://cdn.borsonline.hu/2023/02/HE1C1KZGSkJn1RkhiuluIjDf8vKEcgN9z_eA_1D26sw/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU2MjFiMjdkN2I4MzRmNGRiNDU5MmEwODAwNmQ4NzY5.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Halálra volt ítélve Tápai és Kucsera házassága - A szakértő már tíz éve megmondta

Egy asztrológus már 2013-ban megmondta, hogy keserű véget ér majd a kapcsolatuk.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089155_auto_resized.png
origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711709413
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085484_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711709413
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711709413
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel