Szóbeszéd

Azt pletykálják, ez az ismert tévés lehetett Kucsera Gábor szeretője

N.T.

Létrehozva: 2023.02.06.

Módosítva: 2023.02.06.

Lassan már követhetetlenné válnak Kucsera Gábor állítólagos nőügyei, hiszen minden napra jut egy újabb bombázó, akiről valaki azt állítja: köze lehetett az olimpikonhoz.

Forrás: Magyar Nemzet

A legújabb híresség, akit szóba hoztak a válófélben lévő Kucsera Gáborral, nem más, mint Sydney van den Bosch. Többen állítják ugyanis, hogy a TV2 népszerű vetélkedőjének modell háziasszonya lehetett a sportoló titkos párja.

Sydney van den Bosch elmondta újévi tervét.
Van, aki szerint a szépséges Sydney van den Bosch-nak is köze volt Kucserához Fotó: TV2

Mint ismert, Kucsera Gábor és Tápai Szabina tíz év és három közös gyermek után úgy döntöttek, hogy külön utakon folytatják tovább. Megromlott házasságukat korábban Szabina úgy jellemezte, hogy folyamatos hullámvasút, amiben volt megcsalás is, ami fölött már nem akart többé szemet hunyni.

Sydney lett volna az a bizonyos harmadik?

A család egyik barátja a válás bejelentése után lapunknak úgy nyilatkozott, hogy a sztárapuka sosem volt a hűség mintaképe. Az ügy kirobbanása óta azt is többen tudni vélik, hogy az egykori sportoló kalandjai között volt egy hosszabb viszony is, méghozzá egy ismert nővel, aki még ráadásul férjezett is. De hogy ki ő, illetve eleve igazak-e ezek a pletykák, azt jelenleg még homály fedi.

Egy magyar celebekről szóló Facebook-csoportban sokan tényként állítják, hogy ez a bizonyos ismert tévés modell nem más, mint a Szerencsekerék csinos háziasszonya, Sydney van den Bosch – szúrta ki a Ripost.

A szerető Sydney van den Bosch volt. Ezt mindenki tudja, vele nagyon sokáig csalta Gabi Szabinát, Sydney nem akart tőle többet, mivel neki is párja volt és van

– olvasható a csoportban.

Ez a pletyka onnan kapott szárnyra, hogy a Farm VIP első évadában együtt szerepelt a gyönyörű modell és a háromgyerekes apuka. Ha igaz a szóbeszéd, akkor ez már azért is sokkoló, mert Sydney évek óta boldog házasságban él.

https://cdn.borsonline.hu/2023/02/-cmcRp9ToLCzVcBMsjw-dknFVRtVurmC3Unn2Lsr1G0/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdjMjdmYjI1YWQyNjQ5MWFhZjBkZGQzZGQ5YjY5Y2Ez.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Nem csitulnak a kedélyek: Egy kézilabdázóval hozták össze Tápai Szabinát

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089155_auto_resized.png
origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711670112
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083836_auto_resized.jpg
vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088621_auto_resized.jpg
vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711670112
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711670112
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080249_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Extrém drága kocsiban fotózták le Balogh Edinát, mindenkinek leesett az álla ettől a csúcsjárgánytól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...