BÖRTÖN

Megérkezett a behívó: ezen a napon várják a börtönbe Galambos Lajost

Buster

Létrehozva: 2023.02.06.

Módosítva: 2023.02.06.

Nehéz napok várnak a jogerősen 3 év 6 hónap szabadságvesztésre ítélt trombitaművészre, hiszen eljött számára a búcsú ideje. A Bors úgy tudja, megérkezett a behívó, amin a február 15-ei dátum szerepel.

Galambos Lajos lélekben már felkészült arra a nagyjából egy évre, amit a tavaly december 7-én meghozott jogerős ítélet szerint a rácsok mögött kell töltenie közműlopásért. Igaz, a bíróság 3 év hat hónapot szabott ki a zenészre, de ha Lajcsi minden kedvezményt megkap és levonjuk a letartóztatásban töltött 125 napját is, alig valamivel több marad, mint 11 hónap. Ennek letöltését Lajcsinak jövő hét szerdán kell megkezdenie – a hírek szerint – Kecskeméten.

Galambos Lajosnak alig egy hete maradt a szabad életből... Fotó: Bors


Megkapta a behívót...”


Lapunknak erről a zenész egyik ismerőse számolt be. – Lajcsi megkapta a behívót. Február 15-én kell jelentkeznie Kecskeméten. Én úgy tudom, hogy a betegsége miatt halasztási kérelmet adnak be, de az idő szűke okán egyáltalán nem biztos, hogy a kérelem át tud futni a rendszeren ebben a pár napban.

 Ugyanakkor az tény, hogy Lajcsit súlyos fulladásos rohamok kínozzák, amit figyelembe kell vennie a büntetés-végrehajtási bírónak

 – mondta Galambos Lajos közeli ismerőse. Kerestük a trombitaművészt, aki nem kívánta kommentálni az értesülést


Mindenre fel vagyok készülve...”


Lajcsi az ítélethirdetés után még arról beszélt a Borsnak, hogy ügyvédjével a Kúriához fordulnak jogorvoslatért és hozzátette, felkészült a legrosszabb forgatókönyvre, vagyis arra, hogy újra be kell vonulnia a rácsok mögé. – Mindenre fel vagyok készülve! Nyilván arra is, hogy börtönbe kell vonulnom pár hónap múlva. Nem vagyok félős típus, így nem tartok attól, ami rám vár. Értem nem kell jönni, megyek magamtól! Aztán ahogyan az előzetesből, onnan is kijövök majd... – nyilatkozta nemrég a  Lajcsi. 

Galambos Lajos belebetegedett a mögötte álló 7 évbe Fotó: Máté Krisztián


Szakértők kezében Lajcsi sorsa


A trombitaművész ugyanakkor nem tudhatta, hogy a hét éven át tartó pernek súlyos hatása lesz az egészségére. Lajcsi fulladásos rohamok miatt került kórházba január végén és orvosai azóta is keresik a tüneteket kiváltó problémát.  – Az elmúlt hét év felőrölte az energiámat. Azt hittem, sohasem fogy el belőlem a lendület, de most úgy érzem, mégis. 

Olyan problémák jelentkeztek nálam a közelmúltban, amik valószínűleg lelki eredetűek, de már szervi problémákban is mutatkoznak 

– nyilatkozta Lajcsi, akinek sorsa most az igazságügyi orvosszakértők kezében van, hiszen ők dönthetnek arról, hogy kaphat-e halasztást betegségre hivatkozva. Ha úgy döntenek, hogy Lajcsi betegsége a rabkórházban is kezelhető, akkor nem változtatnak a bevonulás dátumán, vagyis február 15-én kora reggel meg kell jelennie a kecskeméti börtön kapujában.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143853_auto_resized.jpg
origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713567911
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145198_auto_resized.jpg
vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713567911
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17093867_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713567911
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713567911
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt