Megtalálták az eltűnt ötéves kisfiút, Gergőt

Forrás: Shutterstock -
eltűnt kisfiú Tolna autizmus eltűnt gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egynapos keresés után megtalálták azt az ötéves fiút, aki hétfőn tűnt el tolna-mözsi otthonából - közölte a rendőrség az MTI-vel kedd délután.

Komlósiné Kiss Anett, a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, a gyermeket a település határában találták meg, a körülményekhez képest jól van, de a mentők kórházba viszik.

illusztráció Forrás: Shutterstock

A rendőrség kedd reggeli közleménye szerint a fiú hétfő délután távozott Temető utcai otthonából. A Teol.hu hírportálnak az édesanya elmondta, a kisfiú autizmusban szenved.

Gergőt eltűnése után több százan, rendőrök, a Terrorelhárító Központ munkatársai, polgárőrök, kutató-mentő egyesületek, civilek keresték.

A kisfiút egy drón vette észre a Tolna-mözs település melletti búzatáblánál, egy kútnál. Összesen hétszáz méter választotta el a kutat a kisfiú otthonától. A kutatóegységek valószínű többször is elhaladhattak a gyermek mellett, aki feltehetően betegségéből fakadóan szándékosan bújhatott el az őt keresők elől - írja a Blikk.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.