OLCSÓ

Durva vádakkal illették Rácz Jenőt és feleségét

Minion

Létrehozva: 2023.06.04.

A kommentelők szerint a Michelin-csillagos séf és kedvese veszélybe sodorja a kislánya testi épségét.

Gyuricza Dóri és Rácz Jenő csak egy kellemes napot szerettek volna eltölteni a kislányukkal. Egy hétvégi gasztro fesztiválon jelentek meg hármasban, ahol ínycsiklandó falatokat is kínáltak az odalátogatóknak. A helyszínen Jenő éttermének standja is helyet kapott, ezért úgy gondolta, néhány közös fotónak biztosan örülnének a rajongói, ám korántsem úgy sült el a dolog, ahogyan azt elképzelte - írja a Metropol.

Megvádolták a szülőket, hogy felelőtlenek Fotó: Ripost

 

Vérszemet kaptak

Több kép is készült róluk, az egyiken mindhárman szerepelnek. A sztárapuka karján ülő kis Kamilla egy édes kék ruhácskát viselt hozzáillő cipővel. Utóbbi miatt valósággal vérszemet kaptak a hozzászólók, többen kiszúrták, hogy egy olcsó lábbelit adtak a kicsire.

“Gyereken meg ócska pepco kiscipő. Pont az kell a lábára. Már elmúlt egy éves vélhetőleg lepeget, próbálkozik. A cipőn pont nem kellene spórolni. Onnan tudom, hogy Pepco, mert az enyémnek is volt ilyen. 4 hónapos korában egy esküvőn. De amikor már lábra állt, eszembe nem jutott volna ráadni. Szégyen” 

- fejtette ki a véleményét egy kommentelő, míg mások megfejelték azzal, hogy Jenő mindemellett felvette a 60 milliós óráját.

“Ajjj annyira vicces, ahogy feltűri az ingujjat, hogy látszódjon az órája. Tipikus magyar újgazdag proli” 

- vágta oda egy másik felháborodott hozzászóló. 


 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132625_auto_resized.jpg
origo.hu

Megérkezett az új Moszkvics csúcsmodell, le fog esni az álla, ha meglátja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27107_resized.jpg?avcount=1713247218
origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132857_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez a helyesírási teszt garantáltan megizzaszt: okosabb vagy, mint egy ötödikes?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133197_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Izrael döntött: akár órákon belül megindulhat az Irán elleni válaszcsapás

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132777_auto_resized.jpg
ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17120913_auto_resized.jpg
vg.hu

Már csak a csoda segíthet: Varga Mihály rossz hírt közölt a nyugdíjasokkal – lehetett sejteni, hogy ez lesz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27100_resized.jpg?avcount=1713247218
origo.hu

Sejtelmesen üzent Stana Alexandra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132131_auto_resized.jpg
astronet.hu

A Megértés angyala védelmez minket április 15. és 20. között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133406_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Détár Enikő megrázó vallomást tett a tragikusan elhunyt Babicsek Bernáttal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17123850_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Kisbabám” – Majka videóval jelentette be az örömhírt, záporoznak a gratulációk

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EZKv9B2w-QarG-nZtE7cLd-HYIbjVVOWqRpc7H_mlw4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzJkNGJmNGQ1OTIwMzRmNDhiOTc5YmYxNzk0ZjhiMThk.jpg
Megsúgjuk

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/LWOfjxZ7Fa8T6kcnjaRSdFenbQhwKmWFvky2b1z5kgM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk0OThlYzhiOWU4MzQ5YmI5ZmFhZTUwYTc2MjVkODM3.jpg
színház

Détár Enikő megrázó vallomást tett a tragikusan elhunyt Babicsek Bernáttal kapcsolatban