Búcsú

Liptai Claudia bejelentette a visszavonulását

N.T.

Létrehozva: 2023.06.08.

A népszerű hazai műsorvezető búcsúzott egyik szerelemprojektjétől, egy ideig utoljára állt színpadra. Elmondhatatlanul hálás a nézőknek, amiért ennyi szeretet kapott.

Ahogy arról a Bors is beszámolt, Liptai Claudia a Nő a tét című, YouTube-on is elérhető beszélgetős műsora mellett egy önálló esttel is készült a rajongóinak. Ennek megfelelően májusban turnéra is indult az országban műsorával, amely már évek óta dédelgetett álma volt. A Clauságok című előadásaiban saját történetei és a gyerekkora mellett Till Attiláról, a férjéről, Pataki Ádámról, valamint lánya édesapjáról, Gesztesi Károlyról is mesélt.

Liptai Claudia
Liptai Claudia nyári szünetre megy, de már alig várja, hogy ismét színpadra állhasson Fotó: Nagy Zoltán / Bors

A színész-műsorvezető egy eddig soha nem látott oldalát mutathatta meg a turnéján, hiszen az eddig soha nem hallott történetek elmesélése mellett még az énekhangját és színészi tudását is megcsillogtatta. Claudiának azonban az országjárás és egyéb elfoglaltságai miatt is szüksége van most egy kis pihenésre, így fájó szívvel, de egy időre visszavonulót fújt. 

Tegnap a nyári szünet előtt utoljára „gyújtottam” fel a színpadot a Clauságokkal Debrecenben. Teltház volt és a végén állva tapsoló embereknek integethettem. Volt olyan házaspár, akiknek a 14 éves gyerekük vette a jegyet, apák napjára! Megint elképesztő mennyiségű szeretetet kaptam. Nehéz most dobozba tenni a kellékeket az élményeket. De ősszel mindenhova is elviszem az önálló testem! Köszönöm a nézőknek és annak a csoda csapatnak akik a kedvemért még be is öltöztek Claudiáknak!

- írta búcsúzóul Instagram-oldalán a népszerű műsorvető, bejegyzését ITT lehet megnézni.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090634_auto_resized.png
origo.hu

Nagy az aggodalom Szilágyi Áron drámai sérülése miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711717812
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075050_auto_resized.jpg
ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711717812
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089365_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Elismerésre méltó átalakulás: 33 kiló mínusszal ma már boldogan néz tükörbe Adrienn

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711717812
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról