Gyász

Tragikusan fiatalon halt meg a felesége: Őszintén beszélt fájdalmáról a magyar színész

Létrehozva: 2022.08.12.

Módosítva: 2022.08.12.

Andrea egy kisfiút hagyott maga után félárván.

Egy év telt el azóta, hogy életét vesztette Urbán Andrea színésznő. Férje, Bozsó Péter tudta, hogy nem lehet segíteni élete szerelmén, és igyekezett felkészülni a legrosszabbra, ám csak most, egy évvel később érzi úgy, hogy kezd kilábalni a gyászból, és képes beszélni a történtekről. A 49 éves édesanya egy fiatal fiút hagyott maga után félárván.

Éveken át hősiesen küzdött Andi, de a végén már fel voltunk készülve az elvesztésére. Nehéz volt az elmúlt egy esztendő, de úgy érzem, most jutottunk el oda, hogy kezdünk felállni a padlóról. Kialakítottuk a fiammal az új életünket kettesben, és meg is szoktuk azt. A család és a barátok mellettünk állnak, mindenben támogatnak, segítenek minket. A szüleim szerencsére még fiatalok, jó erőben vannak, most ők a legnagyobb támaszaim. Ha napközben vagy esténként dolgoznom kell, azonnal jönnek, hogy vigyázzanak az unokájukra, amiért nagyon hálás vagyok nekik – nyilatkozta a színész a Blikknek. Hozzátette: a történtek feldolgozásában gyermeke és a munkája adta a legtöbb erőt.

Bármennyire is magam alatt voltam, apaként muszáj volt összeszednem magam, hiszen a fiamnak szüksége van rám 

– vallotta be Péter.

Szerencsére jó a kapcsolatunk, barátok is vagyunk, így mindig minden jó és rossz dolgot meg tudunk beszélni. Tudom, hogy teljesen nem lehet pótolni az édesanyját, de érzelmileg igyekszem minden szeretetet és törődést megadni neki. Ő és a munka segített a történteket feldolgozni. Én olyan ember vagyok, aki nem tud pihenni, akkor érzem magam jól, ha dolgozhatok, ez az én terápiám – tette hozzá.

Bozsó Péter, akit a legtöbben a South Park Stanjének magyarhangjaként, illetve a Jóban rosszban Szlávik Jenőjeként ismernek, elmondta: a 16 év után megszűnő sorozat óta is rengeteg megkeresése van.

Sajnáltam, amikor kiderült, hogy véget ér a sorozat, mert nagyon szerettem a karakteremet és a stábot is, de nem estem kétségbe, hiszen mindig is voltak munkáim, és ez azóta sem változott. Először azon gondolkodtam, hogy szeretnék rendezni, de végül úgy hozta az élet, hogy most a szinkronmunkákra került a hangsúly. Emellett persze, játszom néhány darabban is. Azért is szeretek színész lenni, mert nagyon sokrétű ez a szakma, és váltogatni lehet, hogy éppen melyik szegletét űzöm.

Fotó: Comedy Central/Magócsi Ildikó

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142207_auto_resized.jpg
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713486009
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135785_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139931_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Irán elkövette a kikényszerített hibát, így már szabadon támadható

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713486009
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142105_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyáltalán nem a vízkő a mosógép legnagyobb ellensége, hanem ez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713486009
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713486009
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141547_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hoppá, Budapesten látták a The Walking Dead sztárját

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók