Dráma

Vallott a magyar maffia oroszlánokkal élő sírásója: Ledarálták a gengeszterek könyvelőjének holttestét

F.I.

Létrehozva: 2023.02.07.

Most tartják a bíróságon Horváth Lehel ügyének tárgyalását, akivel szemben öt gyilkosság miatt emeltek vádat.

Folytatódnak a felvidéki magyar maffia-perek. Az egyszer már elítélt, a dunaszerdahelyi Sátor-banda sírásójaként emlegetett Horváth Lehelnek kell bíróság elé állnia.

Horváth Lehel a bíróságon vallotta be bűneit   Fotó: TASR

A Sátor-banda vállalkozójának titulált Horváth Lehel kezdetben életfogytiglani börtönbüntetést kapott, de a Szlovák Köztársaság Legfelsőbb Bírósága hatályon kívül helyezte ezt az ítéletet, és új tárgyalásra visszaküldte az ügyet az elsőfokú bíróságra. Ennek az volt az oka, hogy időközben újabb bűntényekre derült fény.

A férfi ellen másodszor már öt gyilkosság miatt emeltek vádat, bűnlajstromához tartozik még a bűnözői csoport megalapítása, támogatása, valamint egy dunaszerdahelyi széfből 45,5 millió szlovák korona ellopása is. Horváth különös jelenségnek számított a magyar maffiózók körében: egy időben csótfai birtokán feleségével, és két oroszlánnal élt. 

 Korábbi meghallgatásokon azt állította, hogy a bűncselekményekkel törvénytelenül vádolták meg.

Az általa meggyilkolt személyek között megtalálható a banda vezére, Sátor Lajos, valamint a bűnszervezet másik főnöke, Reisz András is, aki könyvelőként tevékenykedett; Horváth vele 2006-ban végzett. A vádirat szerint Horváth élete első gyilkosságát Karika Csaba ellen követte el.

Gratulálok a bíróságnak!

– mondta tapsolva Horváth Lehel, aki sok csípős megjegyzéssel illette a taláros testületet. Az utolsó szó jogát is a hagyományostól eltérően értelmezte a férfi: Ami másoknak néhány percet vesz igénybe, neki 10 órán át tartott, végül másodszor is egy életre rács mögé küldték Horváth Lehelt

A férfi áldozatait feldarabolta majd egy húsdarálóban megőrölte őket. Fotó: Illusztráció / Pixabay

Fény derült a gyilkosságok részleteire is. Sátor Lajost, a maffiabanda főnökét Horváth agyonlőtte. Bűntársát, Kádár Krisztiánt, akinek a holttestét sosem találták meg, állítólag szintén kivégezte. 

A legkegyetlenebbül Reisz Andrással végzett. A gyilkosság után egy állványon feldarabolta, majd egy húsdarálóban megőrölte. Maradványait végül a Dunába öntötte.

A maffiaügyben újfent, másodszorra is életfogytiglanra ítélték. Horváth fellebbezett ellene, így most a Legfelsőbb Bíróság mond ítéletet felette. 

https://cdn.borsonline.hu/2023/02/v1jdkWsdBlMCK7YoDv59kTXPi14FCH6oIFu-A26ThaQ/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBmNzNmYzI4Y2U0ODQ3Y2I5NWMzNzQ2Mzg1OTMzOTU0.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Felvidéki magyar maffiaper: "Nem én öltem meg, bár nem elleneztem"

Egy 2013-as gyilkossági ügy végére szeretnének pontot tenni.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088817_auto_resized.png
origo.hu

Koholák Alexandra megtörten mesélt tönkrement házasságáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711686617
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087051_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez még Hamiltonnál is nagyobbat szólhat, elképesztő átigazolásra készül a Red Bull

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085484_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082095_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080428_auto_resized.jpg
vg.hu

Brutális felvételek kerültek elő a moszkvai terrortámadás megkínzott vádlottjairól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711686617
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711686617
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088876_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/PYCAtXdhmh9LsdnAirr_T21AcF0Nlkx-6--SdEnTg2g/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAxMGQ1MWRmNjk5YTQ5ODU4NDVkNzc1MzQ3MmQwODQ1.jpg
Aktuális

"Együtt nézték a futamot" - Szívszorító: egymás mellett halt meg apa és fia a tragikus lábatlani ralin

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei