Ereklye

Budapestre kerültek Gábor Zsazsa legféltettebb kincsei

Bors

Létrehozva: 2022.05.27.

Gábor Zsazsa kedvenc íróasztalát és más felbecsülhetetlen relikviákat hozatott Magyarországra Frédéric von Anhalt herceg azért, hogy a színésznőről elnevezett múzeumban megmaradjon az örökkévalóságnak.

Hatalmas ünnepség keretein belül nyílt meg csütörtökön a Zsazsa Gabor Múzeum. A tárlatnak helyet adó ORIGO Filmstúdióban megjelent a 2016-ban elhunyt magyar származású díva özvegye, Frédéric von Anhalt herceg is, aki személyesen adományozott néhány felbecsülhetetlen értékű relikviát a múzeumnak – ezzel egy csipetnyi Hollywoodot csempészve Magyarországra.

A herceg Zsazsa egykori vörös szőnyeges ruháit, a róla megjelent újságcikkeket, értékes könyveket, bútorokat és magánlevelezéseket bocsátott a magyar állam rendelkezésére.

Sőt, a Borsnak elárulta, hogy legféltettebb kincsét is a múzeumnak ajándékozta, ami nem más, mint Gábor Zsazsa egykori íróasztala. A tömörfából készült súlyos bútordarab azért is fontos számára, mert Zsazsa halála után sokszor az íróasztalnál üldögélve vigasztalódott.

Meghatódva köszöntötte a látogatókat Anhalt herceg a feleségének ajánlott múzeum megnyitóján  Fotó: Nagy Zoltán

– A feleségem évtizedeken keresztül használta ezt az íróasztalt, itt bonyolította a levelezéseit, a telefonhívásokat, és mi ketten is sokszor ültünk körülötte és beszélgettünk. Halála óta, az elmúlt hat évben én használtam, mert így közelebb érezhettem magamhoz őt. De tudom, én sem élek örökké... Éppen ezért az egyik legfontosabb az volt számomra, hogy az íróasztal biztos kezekbe kerüljön. Ebben a múzeumban biztonságban lesz örökre, ebben bízom – mondta el a Borsnak Frédéric von Anhalt.

A látogatók mások mellett a művésznő bútorait, ruháit, kitüntetéseit, személyes tárgyait és fotóit is megtekinthetik ezentúl a múzeumban  Fotó: Nagy Zoltán

A 78 éves német származású herceg azt is elárulta, hogy nagy tervei vannak a közeljövőben: könyvet ír Zsazsa kalandos és izgalmakkal teli életéről, az együtt töltött harminc évükről.

– A kötet magyar, angol és német nyelven is megjelenik majd, és bízom benne, hogy az olvasók szeretni fogják, hiszen Zsazsa és a Gabor-klán voltak azok, akik feltették Magyarországot a térképre, amikor annak idején berobbantak Hollywoodba!

Budapestről Hollywoodba

Gábor Zsazsa, Gábor Sári néven született 1917. február 6-án Budapesten, egy gazdag kereskedőcsalád második gyermekeként. Zsazsa és testvérei, Éva és Magda kiemelkedően szépek voltak, Budapesten pedig extravagáns életstílusukról váltak ismertté. 1941-ben, az első válása után utazott ki Hollywoodba, ahol rögtön felfedezték a tehetségét. Több mint ötven filmben szerepelt, és máig a világ egyik legnagyobb celebének tartják.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140396_auto_resized.jpg
origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713475817
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141331_auto_resized.png
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140991_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713475817
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17124005_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713475817
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713475817
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók