Tragédia

Gyász: szívrohamot kapott, meghalt a legenda

MTI

Létrehozva: 2022.08.15.

Elhunyt 72 éves korában Nicholas Evans, A suttogó című regény szerzője.

Forrás: Pexels

Irodalmi ügynökének közleménye szerint az író, forgatókönyvíró, újságíró, producer augusztus 9-én váratlanul hunyt el egy szívrohamot követően.

Evans az 1995-ben megjelent A suttogóval debütált regényíróként. A történetben egy különleges képességű, lovakkal foglakozó tréner segít egy súlyos balesetben megsérült kamaszlány és lova felépülésében.

 

A regényt több mint 15 millió példányban vásárolták meg világszerte, és 1995-ben a legnagyobb példányszámban elkelt könyvek tízes toplistáján is szerepelt az Egyesült Államokban.

 

A bestsellerből 1998-ban Robert Redford forgatott filmet, amelyben a főszerepet is eljátszotta, míg a tinédzser lányt Scarlett Johansson alakította.

Az angliai Worcestershire-ben született Evans Oxfordban tanult jogot. Az 1970-es években Newcastle upon Tyne-ban az Evening Chronicle című lapnál dolgozott újságíróként, majd a televíziós médiában helyezkedett el.

Az amerikai politikára és külügyekre specializálódott, és egy ideig a bejrúti háborúról tudósított.

Az 1980-as években a London Weekend Television csatornánál mások mellett Laurence Olivier-ről, Francis Baconről és David Hockney-ról készített portréfilmeket.

A suttogó sikere után jelent meg A csapda (1998), A füstlovag (2001), a Viharhegy(2005) és a The Brave (2010) című regénye.

Evans 2008-ban súlyos gombamérgezésen esett át, miután Skóciában egy erdőben szedett gombából evett feleségével.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713525311
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713525311
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142134_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138672_auto_resized.jpg
vg.hu

Pontokba szedtük, milyen lesz a kalauz nélküli MÁV – készülhetünk újdonságokra bőven

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713525311
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137744_auto_resized.jpg
astronet.hu

Bika hava: 1 éves szültésnapi horoszkóp a Bika jegyűeknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713525311
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vY_U9aXjW-otQREJ8_OpsJvmRuBQZuhhvtHR6pGYg6I/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IwYThlMTM2MjBmNzRmZGQ5M2NjNGQwMTc1ZmUzYmRl.jpg
Botrány

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/P4C1P7TsBA6vVqiTzkj4mkVLoD1Vnii5BQlxV0MFhuk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NmZDdlNDM5MGUzZDQzN2FhM2I3MjM1NTE3MDkxN2I1.jpg
Vallomás

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti