RETRO RÁDIÓ

A feje tetejére áll a közlekedés ma, ha teheted erre felé ne közlekedj!





A Metropol összegyűjtötte a nap legfontosabb tudnivalóit az időjárással, valamint a lezárásokkal kapcsolatban.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.09.28.
I. kerület II. kerület V. kerület IX. kerület XI. kerület XIII. kerület ez lesz ma

Kis pihenőt ad ma az eső, még a nap is előbújhat

Szerdán kicsit enyhülhet az esős őszi idő szorítása, esőt maximum délutánra ígérnek, és még a nap is kisüthet. Az összefüggő felhőzet ma délelőtt kelet, délkelet felé elhagyja az országot, hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, a nap második felében azonban nyugat felől ismét egyre több, egyre vastagabb felhőzet érkezik. Reggel sehol sem kell számítani csapadékra, de a nap második felében leginkább a Dunántúlra sötét felhők érkeznek majd, amelyekből előfordulhatnak esők, záporok, néhol zivatarok is. A hűvös időn a szél sem fog enyhíteni, ugyanis az északnyugati, majd déli szelet élénk, helyenként erős lökések kísérik. A hőmérséklet 14 és 19 fok között alakul.

Az esernyő még legyen nálunk, de ma napközben valószínűleg nem lesz rá szükség – Fotó: Hajdú-Bihari Napló

Így maradjunk fittek a borús napokon

  • Mozogjunk 30-45 percet hetente legalább 3-4-szer, hogy testünk, lelkünk felfrissüljön;
  • táplálkozzunk megfelelően és kiegyensúlyozottan (fogyasszunk naponta rostban gazdag zöldség-gyümölcsöt);
  • igyunk elegendő folyadékot (lélekmelengetőnek is jó a frissítő zöld vagy gyümölcstea);
  • használjunk természetes immunrendszer-erősítőket (gyömbér, citrom, fahéj, hagyma, méz).
  • Felbolydul a közlekedés több kerületben is!

    Szerdán és csütörtökön számos kerületben ideiglenes forgalmi változásokra kell számítani. A Budapesti Rendőr-főkapitányság arra kéri a járművezetőket, hogy fokozott figyelemmel közlekedjenek az érintett területeken.

    Itt kell forgalomkorlátozásokra számítani:

  • I.,
  • II.,
  • V.,
  • XIII. kerületben.
  • Véradás Ferencvárosban

    Szerdán 14.30–18.00 óra között a IX. kerületben a Lurdy Házban adhatunk vért. Mindennap (átlagosan) 1800 véradó kell ahhoz, hogy biztonságos vérkészlet álljon rendelkezésre műtétekhez, baleseti sérültek ellátásához, vérkészítményekre, transzfúzióra szoruló betegek kezeléséhez az országban. Ha vért szeretnénk adni, legyen nálunk a személyi igazolványunk, lakcím- és tajkártyánk.

    Véradás lesz Ferencvárosban – Fotó: Dunántúli Napló

    Fontos információk a véradóknak:

  • Mindenki adhat vért, aki egészséges és betöltötte a 18. életévét, de még nincs 65 éves.
  • Súlya meghaladja az 50 kilót.
  • A nők évente négyszer, a férfiak évente ötször adhatnak vért.
  • Két véradás között minimum 56 napnak kell eltelnie.
  • A véradás előtt és után tanácsos enni és inni is.
  • Gyászfeldolgozásban segít a RÉV

    A RÉV Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat mától gyászfeldolgozó csoportfoglalkozást indít Budapesten a Bartók Béla út 104.-ben. A 10 alkalmas foglalkozásra mindenkit várnak, aki a közelmúltban veszteséget élt át és ezt szeretné sorstársakkal megosztani. A program ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

    Jövő hét elejéig keresik a XI. kerület legaranyosabb állatát

    Az Újbudán élő gazdik október 3-ig küldhetik el az Állati jó arc fotópályázatra a nevezésüket. A háziállatokról készült fotókat a media11@ujbuda.hu címre várják. A játékban csak XI. kerületi lakosok vehetnek részt, és csak saját fotóval adhatnak le nevezést.

    115 éve született Turay Ida

    1907-ben ezen a napon született Turay Ida színésznő, érdemes művész. Számos színházi és tévéfilmjátékban láthatták a nézők. 1995-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével tüntették ki. Emlékét a nevét viselő budapesti kőszínház és a színház igazgatója által alapított Turay Ida-vándordíj őrzi.

    115 éves lenne Turay Ida szeptember 28-án – Fotó: Fortepan

    BB: 88!

    Ma ünnepli 88. születésnapját Brigitte Bardot francia színésznő, aki 1952-ben kezdett filmezéssel foglalkozni. Játszott többek között A normandiai odú, A szerelem törvénye, a Trójai Heléna és az Egy párizsi nő című filmekben. Hobbija az állatvédelem.

    Isten éltesse, Brigitte Bardot! – Fotó: Getty Images

     





    Ezeket olvastad már?
    Fordulat a tragikusan elhunyt 8 éves kislány ügyében, komoly döntést hozott a család

    Fordulat a tragikusan elhunyt 8 éves kislány ügyében, komoly döntést hozott a család

    Nagypéntekre készülünk, fontos határidők is lejárnak

    Nagypéntekre készülünk, fontos határidők is lejárnak

    Romhalmaz maradt az újpalotai ámokfutó után - egy fekete Mercedest keresnek

    Romhalmaz maradt az újpalotai ámokfutó után - egy fekete Mercedest keresnek

    Ordító szél és nyárias napsütés - két évszak találkozik húsvétkor

    Ordító szél és nyárias napsütés - két évszak találkozik húsvétkor

    Top hírek





    Ezek is érdekelhetik



    Hírlevél-feliratkozás