Baleset

Drámai pillanatok a TV2 stúdiójában: Mentő vitte kórházba a Sztárban sztár leszek! énekesét

Soltész Mónika

Létrehozva: 2022.10.06.

Módosítva: 2022.10.06.

Ijedtség és rémület árasztotta el a minap a Sztárban sztár leszek! stúdióját. Kálóczi Rékát próba közben érte súlyos baleset. A fiatal lányt hordágyon, mentőautóval kellett kórházba szállítani. Már egy műtéten is túl van…

Forrás: TV2

Kálóczi Réka múlt héten Alicia Keys-ként láthatták a nézők a Sztárban sztár leszek! harmadik évadának középdöntőjében. Produkciójával olyannyira meggyőzte a mestereket, hogy helyet kapott az élő show székei között. Pápai Joci bizalmat szavazott a lánynak, hiszi, hogy ő esélyes a legsokoldalúbb előadók címre, ezért úgy döntött, beválasztja a csapatába. A hirtelen baleset azonban most mindent felülírhat...

Mindenki rémálma

A 12 élő showba kerülő énekes gőzerővel készül az adásra, folyamatosan gyakorolnak, hogy vasárnap a legszínvonalasabb műsorral induljon a verseny. Kálóczi Réka nagy kihívás elé nézett volna, hiszen a megállíthatatlan Kossuth-díjas színésznőt, Oszvald Marikát kellett volna színpadra vinnie. A próba közben azonban megtörtént, ami minden versenyző rémálma: súlyos baleset érte. Kedden, táncpróba közben olyan szerencsétlenül esett, hogy eltörött a lába.

Kálóczi Réka
Réka fájdalmai miatt sejteni lehetett, hogy nagy a baj. Fotó: TV2

Elviselhetetlen volt a fájdalma

Réka az egyik mozdulatsor végén szerencsétlenül ért földet: a talpa helyett a térdére esett. A stáb egyből a segítségére sietett, mindenki megrémült a történtek láttán. Hatalmas, elviselhetetlen fájdalmai voltak, így lehetett sejteni, hogy nagy a baj. A baleset akkor tűnt igazán komolynak, amikor Réka már egyáltalán nem bírt lábra állni. Nem sokkal később már egy hordágyon vitték ki a stúdióból, a mentőautó pedig kórházba szállította a fiatal énekesnőt.

Kálóczi Réka
Szirénázva vitte el a mentő Rékát a TV2 stúdiójából. Fotó: TV2

Az egész stáb aggódik érte

Kálóczi Réka még mindig kórházban van, és olyannyira komolyak a sérülései, hogy azóta meg is műtötték. Azt, hogy állapota lehetővé teszi-e, hogy vasárnap este színpadra lépjen, azt egyelőre még nem tudni. Az egész stáb, a versenytársak és mestere is nagyon aggódik érte, hogy mielőbb felépüljön és részese lehessen a versenynek. Főleg azért, mert Réka régi vágya, hogy az hosszú távon foglalkozhasson az énekléssel, éppen ezért jelentkezett a Sztárban sztár leszek!-be, hogy bizonyítsa, helye van a zenei világban. Réka kitartó, maximalista természetének köszönhetően remélhetőleg a felépülése is olyan gyors ütemben fog menni, mint amilyen pozitív az ő személyisége.

Kálóczi Réka
Egyelőre nem tudni, hogy Réka állapota engedi-e, hogy részt vegyen az élő show-ban. Fotó: TV2

Pápai Jocit sokkolta a baleset

Megkérdeztük Pápai Jocit, aki a csapatába választotta Rékát. Mint mondta: egyelőre semmi biztosat nem tud. Abban reménykedik, hogy versenyzőjének az állapota megengedi majd, hogy vasárnap színpadra álljon.

– Amikor felhívtak a kollégáim és megtudtam mi történt, egyszerűen nem akartam elhinni. Hosszú percekbe telt mire feleszméltem, annyira sajnálom szegény Rékát. Remélem minél előbb felépül, és tudja folytatni a műsort – mondta a Sztárban sztár leszek! mestere.

Pápai Joci
Fotó: TV2

Berkes Olivér bokarögzítő gipsszel állt színpadra

A Sztárban Sztár ötödik évadában Berkes Olivér került nehéz helyzetbe. Az énekes az utcán sétált, amikor olyan rosszul lépett, hogy azonnal megtörtént a baj. Elszakadt a bokaszalagja, így csaknem kérdésessé vált, hogy az élő show-ban színpadra tud-e állni. Kétszer is megröntgenezték a lábát, de szerencsére törést nem találtak, viszont a sérülése komoly volt, és bár fekvő gipszet javasolt az orvos neki, de saját felelősségére elutasította. Mindez és fájdalma ellenére úgy döntött, nem adja fel a versenyt és bokarögzítő gipsszel állt színpadra. Amy Winehouse dalával lépett a közönség elé, igaz, állni nem tudott, de rutinosan megoldották a helyzetet, és a koreográfiát igazították Olivér egészségügyi problémájához.

Berkes Olivér
Berkes Olivérnek 2017-ben, a 9. adásban ért véget a verseny. Fotó: Magneoton

A műsorkészítők komoly döntés előtt állnak. A Bors részére eljuttatott nyilatkozatban kaptunk választ azon kérdésünkre, a váratlan helyzet milyen irányba változtatja meg a műsor menetét a TV2.

– A Sztárban Sztár leszek! teljes csapata nagyon drukkol Rékának a mihamarabbi felépülésért. Mivel egyelőre nem tájékoztatta Rékát az orvosa, nem tudjuk mennyire súlyos a térdsérülés, és a műtét után meddig fog lábadozni. A műsor alkotói jelenleg is azon dolgoznak, hogy olyan megoldást találjanak, ami a Sztárban sztár leszek! nézőinek a legjobb, és az eddigi évadokhoz hasonlóan színvonalas élő showt láthassanak – árulta el a csatorna.


 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135301_auto_resized.jpg
origo.hu

Zuglói iskolából tűnt el egy fiatal lány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27108_resized.jpg?avcount=1713273012
origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134896_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Hat hete nyertem a lottón – egy új szabály miatt egy fillért sem láttam”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131312_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Soros elemzője kitálalt Magyar Péterről – ez nem fog tetszeni a baloldal új sztárjának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134839_auto_resized.png
metropol.hu

Óriási meglepetés érheti Szoboszlait: kiderült, ki lehet a Liverpool új edzője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134614_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Frank Füredi a brüsszeli konferenciáról: El akarnak minket hallgattatni!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27121_resized.jpg?avcount=1713273012
origo.hu

Családja nélkül hagyta el az országot Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17124005_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132168_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez mindent megváltoztat, súlyos döntést hozott Katalin és Vilmos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132857_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez a helyesírási teszt garantáltan megizzaszt: okosabb vagy, mint egy ötödikes?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/spCq4IxLqTvnlJbkVyhqrwJzeXNfPMI8jSjWoC1WW5Q/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I5YjU1MmU5NjU2ZDRhY2Q4ZWZlYTU5YzRlMTBlZTgx.jpg
Emlékezés

„Elmondhatatlanul hiányzik” - megrendítő vallomást tett Gesztesi Károly utolsó szerelme

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/QAdOMwitycjq0_M9u74QAH6WTeFuvTmgZP0C0RT6qkM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I0NDMzM2JhNWZhOTQyNWI5NjdiN2ZkNzY3YzgzM2Jk.jpg
Meglepetés

Két hónapja, a legnagyobb titokban szervezkedett Tóth Gabi