Végstádium

Feladta a harcot a szervezete, elhunyt a fiatal influenszer

Piréz

Létrehozva: 2023.01.31.

Szívszorító utolsó bejegyzést írt követőinek.

A Sidney-ben élő Natalie Fornasier-t nem sokkal azután diagnosztizálták rákkal, hogy betöltötte a 20. életévét. Rutin vizsálatra ment a rendelőbe, miután az egyik lábujján köröm nagyságú anyajegy keletkezett. Ezután rögtön terápiát kezdtek, ami sokáig sikerrel kecsegtetett: már majdnem öt éve voltak negatívak a szűrési eredményei, amikor 2018-ban az orvosok két újabb csomót találtak a jobb tüdejében. 

Fotó: Pixabay

Ekkor döntött úgy, hogy harcba indul a rák ellen, nem is annyira a maga érdekében, mint inkább embertársaiért. Blogot indított a napfényvédelem fontosságának tudatosítására, és inspirálója volt a #CallTimeOnMelanoma kezdeményezésnek, aminek a lényege az, hogy időben ismerjék fel a rákra utaló gyanús jeleket

Több klinikai vizsgálat után tavaly közölték vele, hogy a betegsége a negyedik fázisba, azaz a végstádiumába érkezett. 

Ez egy olyan szó volt, ami megrémített, pedig évek óta pengeélen táncoltam, és mindig is tudtam, hogy ez bekövetkezhet

– vallotta meg blogjában. Hozzátette: Az elmúlt négy hónapban minden nap sírtam és sikoltoztam. Sírtam amiatt, hogy elfelejtenek, sirattam a férjemet, Alexandert, sirattam a szerelmet, amit itt kell hagynom és az életet, amit le kellett volna élnünk együtt. Sirattam a családomat. Rekedten elsírtam magam a halálfélelem miatt. Kiáltottam a gyerekeimért, akik soha nem lesznek és a szüleimért, akik nélkülem öregszenek meg.”

Néhány héttel később, december 28-án megírta utolsó szívszorító bejegyzését, amelyben elárulta 35 ezer követőjének, hogy eljött az utolsó négy hét, amikor már csak a fájdalom mérséklésére, a gyógyíthatatlan beteg fizikai tüneteinek csökkentésére fókuszálnak a palliatív ellátás keretében.

Nem könnyű beismerni, hogy meghalok. 28 évesen… mindennek vége. A beszélgetéseknek, amelyeket még szívesen folytatnék, a terveknek, amelyekkel tele voltam, a helyeknek, ahová gondolataimban elkalandoztam

– így búcsúzott el követőitől és a világtól Natalie Fornasier, aki nyolc évnyi küzdelmét a rákkal online cikkek tucatjaiban dokumentálta a közösségi médiában és podcast-interjúkban. A The Sydney Morning Herald hétvégén közzétett gyászjelentése pedig megerősítette a hírt, hogy a 28 éves nő január 14-én végleg maga mögött hagyta földi szenvedéseit.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090027_auto_resized.png
origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711668619
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087051_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez még Hamiltonnál is nagyobbat szólhat, elképesztő átigazolásra készül a Red Bull

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17072266_auto_resized.jpg
ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087648_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711668619
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711668619
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079061_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Tolvai Reni lufikkal jelentette be, özönlenek a jókívánságok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088876_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/JmHfTibHr1n8GMOthOqKbLlYRwMklrpXPyMmnp3NQaQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYyZjk5NmE0ZWQ2YzRmMGViYjQwMmM3N2Y3ZTllMmIz.jpg
Ezo

Hétfőn érkezik a telihold, ez a négy csillagjegy már ma érezheti a hatását

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/nYMsw4zKCvYAZ6pQY_UmjgNi8htapMVwcLVH1IQzkbA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2E4NTk4MmYxNDU4YTRhMTJhOTVmMmVkY2FmNjg5NGEz.jpg
Ezo

Ősi tudás tárul fel: ezt árulja el rólad az atlantiszi horoszkóp