gyász

Tragikus gyász: meghalt a rocklegenda

sv

Létrehozva: 2023.03.27.

Váratlanul agyvérzést kapott a legendás zenész, és agyvérzést kapott. Az orvosok már nem tudtak rajta segíteni, így 59 évesen elhunyt az ikonikus rocker.

A Saliva méltán tett szert hatalmas népszerűségre Amerikában és az egész világon. A rockbanda 1996-ban alapult Tenessee-ben, pályafutásuk pedig azóta ível felfele. Sok sikerszámuk és kultikus klipjük született, azonban a legismertebb daluk 2007-ben jelent meg, ami a Ladies and Gentlemen címet viseli. A klipnek sokmilliós megtekintése van, ebből is lehet látni, hogy milyen sok rajongója van a bandának, és mennyire tisztelik őket.

Lesújtó hírt tett azonban közzé a a Saliva frontembere, Bobby Amaru. Posztja szerint ugyanis a zenekar alapító tagja és gitárosa, Wayne Swinny elhunyt. Mint kiderült, a zenészt agyvérzés vitte el. A semmiből jött, senki nem számított rá, és így nem is tudtak rajta segíteni. A legenda mindössze 59 éves volt, a család, a zenekar és a rajongók pedig vigasztalhatatlanok.

Nem tudom, mit gondoljak, mit kell ilyenkor érezni. Megszakad a szívem Wayne családjáért, barátaiért és mindenkiért, akinek volt szerencséje együtt lenni vele. Főleg Nikki jár az eszemben, mert tudom, hogy Wayne mennyire imádta a kislányát. A színpadon igazi gitárhős volt, egy ösztönös rock 'n' roll arc, amilyen mindenki lenni akar. A magánéletben pedig büszke édesapa volt, olyan ember, akinek nem volt egyetlen rosszakarója sem! Ha Wayne-nel voltál, garantáltan jól érezted magad. Nagyon hálás vagyok a sorsnak, amiért majdnem 12 évet tölthettem vele a színpadon és azon kívül is. A bátyámként tekintettem rá. Rengeteget tanultam tőle és k...a jó közös pillanataink voltak, amelyeket örökre a szívembe zártam! Isten veled, Wayne! Tudom, hogy még találkoztunk!” - emeli ki a búcsú szavait a Rockbook.

https://cdn.borsonline.hu/2023/03/87OtOdUZcrXjJSKU-mpE4rgAveZSDIzj_qoS6mmqdVo/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VmYTcyMGE3YTYxYTQwMjJiMDZhY2JiNzRjMzhmZWMy.jpg
Ezt ne hagyd ki!

„Hetek óta nem tudok aludni” – belefulladt a 3 éves Viki az óvoda mosdójába

Az utolsó percig reménykedett az édesanya.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088434_auto_resized.png
origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711702214
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090033_auto_resized.png
metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091212_auto_resized.jpg
vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711702214
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075627_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Tuti trükk a főtt tojás pucolásához: így biztosan nem ragad a héjhoz a fehérje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711702214
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel