Fájdalom

Öt gyermek maradt árván, 18 éves bátyjuk kénytelen felnevelni a kicsiket

Létrehozva: 2022.05.20.

Módosítva: 2022.05.20.

Karjai között halt meg a fiatal férfi édesanyja.

Egy 18 éves ukrán férfi vált saját öccsei és húgai gyámjává, miután édesanyjuk életét vesztette az országban jelenleg is zajló háború miatt. Vjacseszlav Jalov és családja egy Donyeck megyei faluban élt a tragédia idején, ahol még márciusban két bomba csapódott be mellettük.

A második szörnyű volt, fülsiketítő. Amikor kinyitottam a szemem, megláttam, hogy édesanyám a földön fekszik. Odamentem hozzá, hogy megpróbáljam felemelni, de ekkor azt mondta, hogy jól van.

A következő pillanatban pedig halott volt.

mondta a fiatal férfi, aki hozzátette: anyja sebeit bekötözte, és segítséget hívott, azonban már semmit sem lehetett tenni.

Sokáig csak mellette ücsörögtem, nem akartam elhinni. Nem tudtam, mit kellene tennem, és hogy hogy közöljem a gyerekekkel – magyarázta Jalov, aki végül bement a házba, és elmondta testvéreinek, hogy anyjuk nincs többé.

A háború miatt a testvérek nem tudták méltón búcsúztatni édesanyjukat, ezért a bombakráterbe kellett temetniük a nőt. 

Az öt megtört testvér azt tervezi, hogy a háború végén visszatérnek, és rendes temetést tartanak anyjuk tiszteletére.

Jalov azóta Lvivbe költözött 16 és 10 éves öccsével, valamint 11 és 8 éves húgával, majd úgy döntött örökbe fogadja őket.

Senkink sincsen, ezért meg akarom nekik adni a méltó gyerekkor élményét, miközben mellettem vannak.

– magyarázta Jalov, aki testvérei nevelése mellett sem adta fel élete álmát, miszerint szeretne orvos lenni.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135305_auto_resized.jpg
origo.hu

Mutatjuk, hogy miket loptak el a belvárosi luxusüzletből - fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135555_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mi történt? Balázs Andrea nem jelent meg a Nemzeti Színházban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135365_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Szoboszlai nem örülhet, szavaztak a Liverpool szurkolói, ki kell a kezdőcsapatba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133883_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135226_auto_resized.jpg
vg.hu

Veszekedésbe fulladt Olaf Scholz kínai látogatása

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27129_resized.jpg?avcount=1713296712
origo.hu

Felismerhetetlen lett a Született feleségek egyik legszexibb színésznője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132712_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Vadmacska és hiúz pózolt a bükki kameracsapdák előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134351_auto_resized.jpg
borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135373_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most jött: tömegkarambol történt Budapesten, ezekben a percekben mentenek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130674_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mindenkit megdöbbentettek G.w.M-ék legújabb babás fotójukkal: "ikrek"

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/FtBFJc8Dms7mbbCoDWlvvoqmcWMj_63I81iJBWhHEUE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I2NzM1YWFhNmFiZTQ3MjI4ZWUzNDM3N2U1YWRhOWEw.jpg
Tragédia

"Csendre és nyugalomra van szükségünk" - Szívszaggató posztban búcsúzott családja a ráckeresztúri repülőbaleset pilótájától

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte