Csoda

Gyakorlatilag kettészakadt a fiatal lány teste a horrorbalesetben, ő azonban nem csak túlélte, de lábra is állt

Létrehozva: 2022.08.07.

Az orvosok egész konkrétan nulla százalék esélyt adtak neki a túlélésre, az ápolónőnek tanuló fiatal azonban makacsabb volt a halálnál is.

Forrás: Facebook

A szakemberek szerint nem hogy a felépülésre, de a túlélésre sem volt semmi orvosi esélye annak a fiatal lánynak, aki egy vásári mulatságon ült fel egy ideiglenesen felépített játékra, majd zuhant ki belőle. Ő azonban nem törődött az esélyekkel, és végül a saját lábán távozott a kórházból. Nyugodtan kijelenthetjük: kapott egy második esélyt az élettől.

A Lancashire-ben élő Chloe Austin mindig is ápoló szeretett volna lenni, amióta azonban a halál kis híján elragadta és hónapokat töltött egy kórházban, kétszeres erővel készül választott hivatására. A 21 éves lány tavaly augusztusban ugyanis szörnyű balesetet szenvedett egy vásáron. Egy játékból kizuhanva annak mechanikája kis híján kettétépte a testét. Nyílt törései voltak a lábán és a csípőjén is. Ez utóbbiról az őt kezelő orvosok úgy nyilatkoztak: soha nem láttak még ilyen súlyos medencetörést, és úgy látták, 0 százalék esélye van a túlélésre.

Chloe 22 napig feküdt kómában, csodával határos módon azonban ezt követően magához tért. A dokik ekkor közölték vele: alighanem soha nem állhat lábra.

– Ez volt a legnehezebb dolog, amit valaha megéltem – meséli utólag Chloe a Mirrornak, felidézve: rettenetes volt szembenéznie azzal, hogy a baleset egyet jelent álma, az ápolóság feladásával. Ez azonban mégsem történt meg. Ugyan hosszú-hosszú ideig feküdnie kellett, később pedig embertelenül kemény rehabilitáció várt rá, de nem csak az életét kapta vissza, hanem a nővérképzést is folytathatta.

– Négy hónapig ágyhoz voltam kötve, ami lélekőrlő volt, így van rálátásom, milyen lehet az, akinek ez az egész élete – magyarázta a fiatal nő, aki egy nap szeretne ápolóként visszatérni abba a kórházba, ahol megmentették az életét, hogy itt segíthessen másoknak.

https://cdn.borsonline.hu/2017/09/724NhBJgOw8eH6gywmFlw9NyCGV9FS_j6j3qpd0vu34/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzVmMjYyYWRmZDY0NzQ1OGI4Njg1ZmJkYTAyNmQyNDE3.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Felépül a fiú, akinek minden csontja eltörött, mikor leugrott az Árkád tetejéről

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713507911
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142039_auto_resized.jpg
life.hu

Ő Victoria Beckham ritkán látott húga: Louise-szal akár ikrek is lehetnének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135527_auto_resized.jpg
vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137514_auto_resized.jpg
vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713507911
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17093867_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713507911
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713507911
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/AJBybZq_kkFjUfUJ90wiJ12QbCpIi6bRV2wuUdnjZcw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UxOGZlY2EyMjVmNjQ2YWRiNjQ1NmZlYTQ4NjI3ZDYy.jpg
Tragédia

Most jött: halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült