Koncert

Kiderült, mi történt a színpadon, mielőtt Majka lemondta a fehérgyarmati koncertet

Létrehozva: 2022.08.18.

Csepregi Éva a rapper előtt lépett fel, és elmondta, Majka stábjának egyik tagja centivel méregette a színpadot.

Forrás: Bors

Hétvégén számtalan előadó megfordult Fehérgyarmaton, ahova többek között Majkát is epekedve várta a közönség, hogy hatalmas bulit csapjon. Azonban Majka és stábja a fellépés előtt – technikai problémákra hivatkozva – végül lemondta a koncertet. A helyszínen volt Csepregi Éva is, aki Majka előtt lépett színpadra. 

„Pont ott voltunk, hiszen előtte léptünk fel, de egy más formációval. Négyen vagyunk a színpadon, félplayback-es megoldás, azzal kiegészítve, hogy ami a színpadon megszólal hangszer, élőben szól. Majka stábja már akkor ott volt, az egyik srác centivel méregette a színpadot. Tény, hogy a színpad olyan volt, hogy a Neoton se fért volna el rajta. Nehéz kérdés ez. Régen – amíg nem volt ilyen profi csapat mögöttünk, mint most – nálunk is előfordult olyan eset, hogy a technikus azt mondta, hogy rossz a helyszín, nem lesz tökéletes. Ma már ilyet nem vállalnánk be, ezt már nem engedhetjük meg magunknak. A közönség az első, belehalnék, hogy ott a közönség, de nem lépek fel” – mondta a 95.8 Sláger FM-en Csepregi Éva, aki megérti Majkáék döntését.

„Ha tényleg nem fér el a színpadon, mit tud csinálni? Nem ugyanaz az élmény, nem ugyanazt a minőséget tudja adni így az előadó. Persze olyanra is van példa, hogy szólnak előre, hogy valami nem úgy lesz, egyeztetik, hogy ez gondot okoz-e. Ez a jobbik eset, mert akkor úgy készülünk. Mindenesetre nagyon nehéz helyzet ez mindenkinek, borzasztó lehet neki is, hogy ezzel esetleg csalódást okoz a közönségnek, miközben a legtöbb előadónak – nyilván neki is –  a közönség az első” – tette hozzá a Neoton frontembere a Sláger Reggelben.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088003_auto_resized.png
origo.hu

Egy 10 éves gyermek 38 másodperc alatt győzte le a többszörös világbajnok sportolót

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711690217
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086526_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Korrekt gyerek" - Szoboszlai beszólt, azonnal jött a válasz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088621_auto_resized.jpg
vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711690217
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092055_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ti melyik oldalatokon aludtok? Komoly veszélyeket rejt a legnépszerűbb póz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087051_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez még Hamiltonnál is nagyobbat szólhat, elképesztő átigazolásra készül a Red Bull

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711690217
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...