RETRO RÁDIÓ

„Nem követtem el bűncselekményt” - Árpa Attila ma állt bíróság elé





Ma folytatódott Árpa Attila ügyének tárgyalása a bíróságon. A színészt drogkereskedelemmel vádolják, de ő továbbra sem vallja magát bűnösnek.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.10.05.
tárgyalás

A színész otthonát 2019-ben ellepték a rendőrök, miközben Árpa kártyapartit rendezett a kertjében. Kiderült, a nyomozók, akik régóta figyelhették Árpa Attilát, azt feltételezték, hogy a baráti összejövetelen többen is fogyasztanak és kereskednek kábítószerekkel. Attila mindeddig tagadta a vádakat.

Idén márciusban kezdődött a bírósági tárgyalása az ügynek, ám akkor Attila egy sorozatszerepe miatt igazoltan távol maradt, és ügyvédje képviselte. Így személyesen ma vett részt először a bíróságon, ahol a vádirat szerint másodrendű vádlottként rendszeres kokainvásárló volt a színész, 2018-óta. Akkor ajánlatot tett számára az ügyészség: amennyiben bűnösnek vallja magát, és lemond a tárgyalás jogáról, akkor egy év tíz hónap szabadságvesztésben részesül, amelynek végrehajtását négy évre felfüggesztik, de ezt Attila nem fogadta el.

Árpa Attila csak azt ismerte el, hogy fogyasztott drogot Fotó: Bors

A tárgyalás ma folytatódott. K. Péter, az elsőrendű vádlott, továbbra is bűnösnek vallja magát, és azt állítja hogy a többi vádlott, tehát Árpa is vásárolt tőle kokaint, ráadásul ő volt az egyik legnagyobb vevője, aki sűrűn felkereste.

„Vallomást kívánok tenni, azonban bűnösségemet nem ismerem el. Kijelentem, hogy a bűncselekményt nem követtem el. Nem vagyok kábítószer kereskedő. Azt nem tagadtam, hogy volt amikor fogyasztottam. Nem vagyok büszke arra időszakra. K. Pétert ismerem. Tőle vásároltunk kábítószert, de csak és kizárólag saját használatra. Az hogy nálam drogos bulik voltak nem igaz” - hangzott el Árpa Attila vallomása a Bors beszámolója szerint.





Ezeket olvastad már?
Elárulta magát az imádnivaló magyar énekesnő? Kislányt hordhat a szíve alatt

Elárulta magát az imádnivaló magyar énekesnő? Kislányt hordhat a szíve alatt

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

„Én nem bírom ezt tovább csinálni” – kamerák előtt omlott össze zokogva a TV2 sztárja – videó

„Én nem bírom ezt tovább csinálni” – kamerák előtt omlott össze zokogva a TV2 sztárja – videó

Tolvai Reni: Meztelenül érkeztem

Tolvai Reni: Meztelenül érkeztem

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás