VIHAR

Szívszorító állapotok uralkodnak Berki Krisztián sírjánál - fotó

Doris

Létrehozva: 2023.03.28.

Megtépázta az ítéletidő a tavaly elhunyt izomceleb végső nyughelyét.

Némiképp elszomorító fotót készített kedd délelőtt egyik olvasónk a Farkasréti temetőben, aki azért látogatott ki a sírkertbe, hogy kissé rendbe hozza egyik rokona széltől megtépázott nyughelyét. Ekkor pillantotta meg a művészparcella közelében a tavaly május 6-án tragikus hirtelenséggel elhunyt Berki Krisztián sírját, aminek szintén nem tett jót az országunkban két napja pusztító armageddon.

Május 6-án lesz Berki halálának első évfordulója (Fotó: Facebook)

- Még kedden is nagyon fújt a szél a temetőben, alig tudtam közlekedni. Próbáltam talpon maradi és eljutni az elhunyt rokonom sírjához, ekkor láttam meg Berki Krisztián sírját. Tudom, hogy nagyon megosztó személyiség volt, én mégis érdeklődéssel olvastam a róla szóló híreket, és nagyon sajnálom azokat, akiket maga után hagyott. Szörnyű, hogy még csak 41 éves volt, tele tettvággyal. A sírja tele volt virággal és szalagokkal. Sajnos a vihar nem tett neki jót, bár szerencsére hamar helyre lehet hozni, ha valaki veszi rá a fáradtságot - mesélte olvasónk, Katica, aki egy képet is mellékelt a sír jelenlegi állapotáról.

Megtépázták az erős széllökések Berki sírját (Fotó: Bors olvasói fotó)

 

Hamarosan elkészül a végső síremlék

Egy ideje csak arról lehetett hallani, hogy Mazsi egyik luxusnyaralásról a másikra utazik, február végén visszatért Magyarországra. Első útja pedig a temetőbe vezetett, ahol egy sírkövessel egyeztetett néhai férje végső nyughelyéről.

- A temetőben is voltam ma a sírkövessel néhai férjem, Berki Krisztián sírja kapcsán - írta akkor Mazsi, hozzátéve, hogy  a részletekről nem szeretne beszélni.

Berki Mazsi már egyeztetett a sírkövessel (Fotó: Instagram)

 

Nagyon szép, méltó temetése volt Berkinek

A tragikus hirtelenséggel elhunyt üzletembert május 22-én helyezték végső nyugalomra, a gyászolók mind fehér ruhában érkeztek, ez korábban kifejezetten a néhai Fradi-vezér kívánsága volt. A szertartáson részt vett Berki özvegye, Mazsi, aki közös kislányukat, a féléves Emma Katerinát is magával hozta, Hódi Pamela, Berki korábbi élettársa, és közös lányuk, a 9 éves Natika. Rajtuk kívül természetesen rengeteg ismert ember is elbúcsúzott Krisztiántól, ott volt többek között Kökény Attila, Hajdú Péter, Megyeri Csilla, Schobert Norbi és Rubint Réka. A temetés végén Mazsi és a kis Natika fehér galambokat engedtek a levegőbe Krisztián emlékére. 

Berki Krisztián megtört édesanyja, Júlia asszony korábban azt nyilatkozta a Borsnak, hogy azt szeretné, ha a fiának egy grandiózus sírkövet emelnének, ami méltó az egyéniségéhez.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135631_auto_resized.jpg
origo.hu

Szavaztak a Liverpool-szurkolók, ennek nem fog örülni Szoboszlai Dominik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27130_resized.jpg?avcount=1713309311
origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130745_auto_resized.jpg
life.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Az Oroszlán hullámvasúton utazik, a Szűznek önvizsgálatra van szüksége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135226_auto_resized.jpg
vg.hu

Veszekedésbe fulladt Olaf Scholz kínai látogatása

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131614_auto_resized.jpg
vg.hu

Arany: egyszer az életben adódik olyan lehetőség, amit az iráni támadás hozhat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27131_resized.jpg?avcount=1713309311
origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17124005_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17118371_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hátborzongató: 300 éves festmény a bizonyíték az időutazásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132965_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ezt látni kell, Lionel Messi fia őrületet okozott – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134038_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Így néznek ki ma a Dallas sztárjai – van, akire garantáltan nem fogsz ráismerni – galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136374_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/RiuPh-hTzx-M74_miVhy5JJs45DrP_iO07U5sxcnWvY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNjNmE5MTRiNmM4YjQ4Njk5ZWViZjBiNjc2ODIwMDc5.jpg
Csinos

Felröppent az 54 éves Barta Sylvia szoknyája, mindent látni lehetett - videó

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/9JxSysKcyK_5cXWw82kU6fjwl1FuqakCG2PX2phFk2I/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhjOGJjMGVjZjRmYjRiYWFhMjZiNjAzMDVhMzVhMGFm.jpg
Karrier

Majka Curtist másolja? Ezért szegődött az RTL-hez