Otthon

Társasházba költözött Korda György és Balázs Klári: "Szeretettel fogadtak minket a szomszédok"

Zs.

Létrehozva: 2023.06.06.

A népszerű házaspár harminc év után intett búcsút a szeretett hoteljüknek, hogy egy kisebb és élhetőbb otthonba költözzenek. A nagy teraszos tetőtéri lakásuk minden komfortot kielégít, Gyuri bácsi szívének egy kis darabkája mégis a régi házban maradt.

Bár a házaspár már hónapokkal ezelőtt birtokba vette a 150 négyzetméteres új lakást, azóta sem került minden a végleges helyére. Balázs Klári és Korda György még szokják az új otthonukat. Nincs könnyű dolguk, hiszen három évtizeden át éltek és alkottak a híres Korda-villában, ahonnan átköltözni egy fele akkora méretű lakásba egyáltalán nem volt egyszerű feladat. Az érzelmi kötődés mellett ott van az az elképesztő mennyiségű ingóság, amit előbb ki kellett válogatni, aztán eldönteni, hogy mi megy és mi marad… A méterkülönbség miatt persze több dolog maradt, mint ami átköltözött, így azt is ki kellett találni, hogy azokkal mi legyen. 

Harminc év után költöztek be az új otthonukba Fotó: Végh István / Bors

Elajándékozták a bútorokat 

A Korda házaspár úgy döntött, hogy több bútort, kanapékat, szekrényeket, szőnyegeket és függönyöket ajándékoz a II. kerületnek, ahol eddig is és most is élnek. A felajánlás jó helyre került, a hírek szerint a Budapesti Szent Ferenc Kórház Bakonyban található pihenőházában, illetve a nővérszállásán lesznek felhasználva. 

A költözés egyébként anyagi és persze magánéleti okokból lett esedékes, a Korda-villa rezsiszámlája az egekbe szökött, emellett a hatalmas házban mindent de tényleg mindent a házaspár csinált.

A két kezükkel tartották rendben a hatalmas házat Fotó: Szabolcs László / Bors

Balázs Klári korábban elmondta egy lapnak, hogy nagyon sok munkával jár egy akkora ingatlan, mint a volt lakhelyük, ő gondozta a kertet, ő csinált minden házimunkát. A pletykákkal ellentétben ugyanis sosem volt személyzetük. Az új lakás ellenben sokkal élhetőbb kettejük számára, 150 négyzetméteres lesz az otthon és tartozik hozzá egy kisebb tetőkert is, ahol a kutyáik jól érezhetik magukat. 

Balázs Kláriék jó szomszédok 

Az énekes páros új otthona egy zöldövezetben található társasház lett, a hírességek laknak a legfelső emeleten. A kilátásuk pazar, és nagy teraszuk is van, talán ez a két tényező az, ami miatt igent mondtak az ingatlan megvásárlására. Mert bár kisebb alapterületen élnek, szerényebb körülmények között, szellős és napfényes a lakás, így nem érzik azt, hogy be lennének zárva. 

Korda György Balázs Klári
Napfényes az otthonuk, ahol fel tudnak töltődni két koncert között Fotó: Szabolcs László / Bors

Balázs Klári szerint egyébként szeretettel fogadták őket az új szomszédok, akik között orvos-professzor, sőt, egykori híres sportoló is van. 

Aranyosak a szomszédaink, akik szeretettel fogadtak minket.

 Úgy gondolom, hogy nem lesz probléma, hiszen Gyurikámmal mi nagyon csendes emberek vagyunk, nem sok vizet zavarunk. A ház életében szeretnénk aktívan részt venni, ha például a lakásunkkal összefüggésben kisebb javítási munkák keletkeznek, azt megcsináltatjuk, odafigyelünk egymásra – mondta a Bors megkeresésére Balázs Klári. 

Az énekesnőtől természetesen azt is megkérdeztük, hogy hogy érzik magukat az új helyen, erre Klárika így válaszolt: 

– Gyurikám még egy kicsit szomorkodik néha, hiányzik neki a Villa, mégiscsak 30 évet életünk ott. De tudom, hogy meg fogja szokni ezt a gyönyörű lakást is, hiszen kényelmesen vagyunk itt. Gyuri egyébként mindennap ül a szobabiciklijén, és bámulja a csodálatos kilátást. Ilyenkor látom rajta, hogy boldog, egyszóval jó helyünk lesz nekünk itt.

Korda György
Korda György rendszeresen edz az otthonában Fotó: hot! magazin 
https://cdn.borsonline.hu/2023/05/HtCi27H-ctrngZddE4VfMttR2S2jpma-itEfu94DTK4/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzgwNjZmZWQ5NjE0ZTRhYTc4ZWNjYmFmOWMzMGFlZTNi.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Hatalmas meglepetés a koncerten! Könnyekig hatódott Korda György

Még egy nappal a gigakoncert után is elérzékenyül.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17128621_auto_resized.jpg
origo.hu

Erre várt és ettől félt a világ: Oroszország megszólalt Irán Izrael elleni támadásáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27107_resized.jpg?avcount=1713250511
origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132913_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131193_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Háború Ukrajnában és Izraelben: Irán egyértelművé akarta tenni, hogy vele ezt nem lehet megcsinálni + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130547_auto_resized.jpg
ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131976_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Az orosz fegyveres erők francia zsoldosok állását találták el Szlavjanszkban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27100_resized.jpg?avcount=1713250511
origo.hu

Sejtelmesen üzent Stana Alexandra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133443_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy méter mély vízbe fulladt bele egy férfi Oroszlányban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132857_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez a helyesírási teszt garantáltan megizzaszt: okosabb vagy, mint egy ötödikes?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133406_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Détár Enikő megrázó vallomást tett a tragikusan elhunyt Babicsek Bernáttal kapcsolatban

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EZKv9B2w-QarG-nZtE7cLd-HYIbjVVOWqRpc7H_mlw4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzJkNGJmNGQ1OTIwMzRmNDhiOTc5YmYxNzk0ZjhiMThk.jpg
Megsúgjuk

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/LWOfjxZ7Fa8T6kcnjaRSdFenbQhwKmWFvky2b1z5kgM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk0OThlYzhiOWU4MzQ5YmI5ZmFhZTUwYTc2MjVkODM3.jpg
színház

Détár Enikő megrázó vallomást tett a tragikusan elhunyt Babicsek Bernáttal kapcsolatban