Keresés

Váratlan fordulat az inárcsi édesanya eltűnésével kapcsolatban, súlyos dolgokat állít az exe

Létrehozva: 2022.08.09.

Kilenc napja veszett nyomra a Pest megyei Inárcson élő Bozsik Máriának. Exe azt állítja, a nőt évtizedekkel ezelőtt már körözték eltűntként, akkor szándékosan bujkált az országban. Nem tartja kizártnak, hogy egy bírósági ügy miatt most is erről lehet szó.

Lányai nagyon reménykednek, hogy anyjuk visszatér hozzájuk.

A kétgyermekes édesanyát a kutatócsapatok már a közeli erdőben is keresik. Mária idősebb lánya, a 22 éves Maggie korábban a Borsnak is elmondta, édesanyja Budapestre indult munkába, de oda már nem érkezett meg. Szerinte édesanyja nem magától döntött úgy, hogy otthagyja őket.

A Blikk azt írja, Mária az eltűnésekor a rendőrségre akart menni a munkahelye előtt, hogy intézkedjen a gyermekelhelyezési perrel kapcsolatban, ami a 14 éves lányáért zajlik annak apjával. A férfi, P. István korábban börtönben is ült. A lapnak sikerült telefonon elérni a férfit, aki leszögezte: semmi köze ahhoz, hogy a volt párjának nyoma veszett.

Nem tartottuk a kapcsolatot már jó ideje, csak a bírósági tárgyalásokon találkoztunk évente kétszer. Ami tény, hogy nemrég elkészült egy igazságügyi elmeorvosi szakértői vélemény, ami számára elég súlyos dolgokat állapított meg, és véleményem szerint a végső döntésre is hatással lehet majd. Az én vizsgálatomat még nem végezték el, nem kaptam rá időpontot – mondta a férfi, aki állítja: Máriát évtizedekkel ezelőtt már körözték eltűntként, akkor szándékosan bujkált az országban. Nem tartja kizártnak, hogy a bírósági ügy miatt most is erről lehet szó.

Hozzátette, amint megtudta, mi történt, az ügyvédjén keresztül a bíróságnak és a gyámhivatalnak is jelezte, szeretné, ha ideiglenesen nála helyeznék el Petrát, amíg az anyja elő nem kerül, vagy bírósági döntés nem születik. Véleménye szerint megrendezettnek tűnik az eltűnés, és ő is azt szeretné, hogy Mária épségben előkerüljön.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144138_auto_resized.jpg
origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713547211
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145006_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145007_auto_resized.png
hirtv.hu

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713547211
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713547211
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713547211
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144603_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól