Balhé

Botrány! Kiakadt Zámbó Jimmy testvére: „Fejezd be az öcsém lejáratását!”

Létrehozva: 2022.12.02.

Komoly balhé készülődik a napokban bemutatott Jimmy sorozat miatt. A Király című tíz részes alkotás ugyanis az énekes testvéreinek is meglepetéseket tartogat, hiszen a film tartalmáról nyilván fogalmuk sincs. Az első rész bemutatása után viszont már sejthetik, hogy a nem mindennapi életet élő gigasztárról szóló alkotás nem egy rózsaszín köntösbe bújtatott szépelgés lesz.

Jimmynek elképesztő hangja volt, a dalainak a szövegei pedig milliók szívét forrósították fel vagy éppen vertek bele kíméletlenül rozsdás szögeket. Az énekes személye maga volt a kultusz, a kilencvenes években Magyarországon ő volt a sztár, a híresség, szó szerint a király. Olyan hisztérikus imádat vette körül, mint mondjuk Argentínában Diego Maradonát

Zámbó Jimmy
Jimmy elképesztő népszerűségnek örvendett Fotó: YouTube

Ha bement egy boltba, az eladók nem fogadtak el pénzt tőle, bármit akart vásárolni, a benzinkutakon ingyen kapta az üzemagyagot, a nők a lábai előtt hevertek, a koncerthelyszínek versengtek azért, hogy náluk lépjen színpadra. Jimmy különleges személyiség volt, akinek rövid de annál kalandosabb élet jutott, és akinek a halála is tökéletesen illeszkedett a nem hétköznapi vele történt események sorozatába: egy fegyver végzett vele, ami a hivatalos verzió szerint az saját kezében volt.

Zámbó Jimmy
Jimmy halálának körülményei a mai napig foglalkoztatják a rajongókat Fotó: MTI 

Hogy mi történt azon a tragikus 2001. január másodikai napon, már sosem derül ki, ahogy azt sem tudjuk meg, hogy a róla készült sorozatban látható események mennyire pontosan adják vissza a valóságban történteket. Csak sejteni lehet, hogy a sztárt jól ismerő barátok és kollégák pont úgy mesélték el a dolgokat, ahogy megtörténtek, illetve igen gazdag kép és hang archívum állt a készítők rendelkezésére, amiből igen pontosan meg tudták alkotni Jimmyt és az ő történetét is. 

Ezek a sztorik nem mindig kedvesek, ahogy az énekes személyisége sem volt mindig az. Miért is lett volna? Ő sem volt tökéletes, hiába látták annak a rajongók és hiába akarják utólag így látni a testvérei, akik mélységesen felháborodtak, amikor kiderült, hogy az elhunyt énekes életéről sorozat készült. 

Zámbó Marietta, György, Tihamér, Árpy
Jimmy testvérei nagyon kiakadtak Fotó: családi archívum 

Marietta, Árpy, Tihamér és György ugyanis nem tudott az alkotásról, ennek természetesen hangot is adtak. 

Őszinte leszek, van bennem, sőt, bennünk sérelem. Édesanyánkat és minket, a testvéreket ezek szerint teljesen kihagytak az előkészületekből, de még arról sem szóltak, hogy egyáltalán lesz ez a tízrészes széria. Várom a magyarázatot, ez hogy fordulhatott elő

 – mondta a Blikknek Zámbó Árpy, aki nincs egyedül azzal, hogy felháborodott. Zámbó Tihamér a minap Jimmy egykori barátjába, menedzserébe és lemezkiadójába, Joós Istvánba, a Magneoton zenei kiadó vezérigazgatójába szállt bele páros lábbal azután, hogy a megbecsült és nagynevű zenei szakember hosszú interjút adott a Jimmy sorozat kapcsán. 

Joós István Zámbó Jimmy
Joós István lemezkiadója és jó barátja is volt egyben Jimmynek Fotó: YouTube

Joós többek között azt mondta, hogy Jimmy óriási megfelelési kényszerrel küzdött, mindig harcolt magával, és olyan kényszeresen figyelt a külsejére, hogy csak úgy, titokban a háta mögött nem lehetett volna leforgatni A Királyt. 

Tihamér Joós Facebook-oldalán ezt így kommentálta: 

„Szia Pisti! Nagyon régi ismeretségünkre való tekintettel /pl Tavasz bár/ Légy szíves fejezd be öcsém nimbuszának ok nélküli lejáratását! Köszönöm, Tihi.” 

A lemezkiadó feje erre sem nyilvánosan sem személyesen nem reagált, a hírek szerint nem szeretne konfliktusba kerülni Zámbóékkal, akiket nagyon tisztel. 

Várható volt, hogy a testvérek kiborulnak majd, ha meglátják a sorozatot, hiszen rengeteg fájdalmas régi emlék zúdul rájuk

 – mondta lapunknak a család egyik közeli barátja, aki így folytatta:

Ráadásul a család egy egészen más arcát látta Jimmynek, mint amit a kollégái és a barátai. Ami a sorozatban történik, az pont így történt a valóságban is, érthető, hogy az énekes testvéreinek ez nem mindig tetszik. Attól még ez az igazság. Jimmy a hibáival együtt volt az aki, szerintem fölösleges szentté avatni őt. 

Kerestük az ügyben Joós Istvánt, de nem kívánt nyilatkozni, Zámbó Tihamér pedig nem reagált a megkereséseinkre. 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088434_auto_resized.png
origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711712714
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091966_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711712714
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091619_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711712714
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel