SZAKÍTÁS

Tóth Andi először és utoljára szólalt meg a szakításról: Az én barátaim sosem árulnának el

Doris

Létrehozva: 2023.03.31.

Módosítva: 2023.03.31.

Az énekesnő meglepő higgadtsággal kezeli a helyzetet, megtörte a csendet, a Borsnak beszélt a szakításról.

Egy hete kering a pletyka, hogy véget ért Tóth Andi és Marics Peti sokáig idillikusnak tűnő párkapcsolata. Már a Sztárban Sztár múlt vasárnapi élő adásában is voltak erre utaló jelek, a szerelmesek szinte egymásra se néztek, nyoma sem volt a köztük lévő korábbi összhangnak.

Fotó: Bors

Péntek reggel aztán az is kiderült, hogy az énekesnőtől már el is költözött Marics Peti.  Erről , Marics  egy neve elhallgatását kérő barátja mesélt az egyik lapnak ahol azt is elárulta, hogy  a féltékenység ölte meg a kapcsolatukat. Andi állítólag  mindig tudni akarta, Peti épp hol van, vagy kivel beszél.

Andi a külön költözés hírének hallatán az Instagramon erősítette meg a szakítás tényét egy igazán őszinte videóban.

„Annyit kértem Marics Petitől, hogy az utolsó három adást kérem kulturáltan és békességben végigcsinálni, nem rólunk van szó, hanem a műsorról. Ez nem történt meg, sőt, meg is nehezítette nekem ezt az utolsó adást, de igyekeztem nem kimutatni. Megtörtént, levette mindenki, semmi baj. Ezáltal szeretném megköszönni ennek a drága Marics Peti közeli barátnak, aki nyilatkozott erről undormány módon. Nyilván, ha az én barátaimat kérdezik, akkor egész másról szólna ez a cikk, de ezzel nincs is baj. Annyit szeretnék elmondani, hogy aki szakított, az én voltam, de persze, dobáljátok rám a szart, miért is ne? Én nem szeretnék szart dobálni, pedig én is tudnék"

- mondta Andi a felvételen.

Fotó: Bors

A Bors megkereste Andit, aki abszolút kiegyensúlyozottnak tűnt a telefonban. Bár nyilván ez egy nehéz időszak neki, de nem tűnt nagyon szomorúnak, dühösnek vagy hisztérikusnak. Nyugodtan válaszolt a kérdéseinkre.

"Köszönöm, hogy érdeklődtök, valóban szakítottunk. Egy szakításkor általában mindig a másik fél szólal meg, ezt szerettem volna megelőzni, ezért tettem ki azt a videót. Egy cikk erejéig Peti egyik barátja már nyilatkozott. Mindenkinek olyan barátai vannak, amilyenek. Egy biztos, az én barátaim sose árulnának el, sose nyilatkoznának a magánéletemről a sajtóban. Viszont most már szeretnék készülni a hétvégi élő show-ra, nagyon komolyan veszem a zsűrizést. Nem szeretnék többet beszélni a szakításról. Köszönöm, ha megértitek"

- mondta a Borsnak Tóth Andi.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089155_auto_resized.png
origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711638018
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088380_auto_resized.jpg
vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088416_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezt gondolja Mészöly Géza arról, hogy Marco Rossi beérte az örökranglistán az édesapját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711638018
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17059938_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

10 tuti húsvéti sütemény, aminek a locsolók is elkérik a receptjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711638018
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1L53DUZBYOA19J5qcAf5Q5mAc5htxmrQUnkzmqbHGqc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2NTVlZmU5MjUzNTRmNzFhMTEzOGIwZDE0MDU3MWQ2.jpg
Kapcsolat

Stana Alexandra: Egyedül vagyok, de nem vagyok magányos

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/NGTSkhAe4r_xyD7EZpvixbLravikOwcZ8QXfNh1u_ww/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQwOTEwNTNjNzM5YzQ5NGQ5ODdkYWM4MDNkZWFkNWFm.jpg
Nőiesség

"Nem vagyok se magas, se vékony" – modellnek állt a TV2 sztárja – fotók