Baba

Megható képet posztolt G.w.M-mel közös kislányáról Kulcsár Edina

P. E.

Létrehozva: 2023.05.27.

Két hete bővül Kulcsár Edina és G.w.M családja, megszületett első közös gyermekük.

Két hete, május 11-én született meg Kulcsár Edina és G.w.M első közös gyermeke, Amara. Az egykori szépségkirálynő elárulta, ennél a terhességénél nem volt benne akkora félsz, mint az előző kettőnél. Szerencsésnek is mondhatja magát, mivel Amara igazán kiegyensúlyozott baba, hagyja aludni a szüleit.

Fotó: Bánkúti Sándor

Edina most az Instagramján egy újabb képet osztott meg kislányáról. 

"A mindent elsöprő szerelmünk gyümölcse! 16 hónapja alkotunk egy párt G.w.M-mel. Ebből 9 hónapig várandós voltam. 5 hónapja kérte meg a kezem és 3 hónapja, hogy feleségül vett. 1 hónapja van egy csodálatos kutyusunk, 2 hete pedig megszületett a kislányunk, akiért teljesen oda meg vissza vagyunk! Elég intenzív időszak áll mögöttünk, ami egy kicsit sem volt zökkenőmentes, még kívülről sem, nemhogy nekünk, de minden nehézséget megért.

 A boldogságot nem mindig adják ezüst tálcán. Bizony, ezért is kőkeményen meg kell küzdeni, ahogy az életben mindenért, ráadásul soha nem lehet hátradőlni. Ha szeretjük mindazt, amink van, akkor hálásnak kell lennünk, és tenni is kell azért, hogy a boldogságunk fenntartsuk!" 

- üzente a baba képe mellett, amelyet itt nézhetsz meg.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089898_auto_resized.png
origo.hu

Hiába támadják Belgorodot, nem bírnak az ukránok az oroszokkal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711662313
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078457_auto_resized.png
metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078857_auto_resized.jpg
life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26452_resized.jpg?avcount=1711662313
origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091619_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080249_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Extrém drága kocsiban fotózták le Balogh Edinát, mindenkinek leesett az álla ettől a csúcsjárgánytól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711662313
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...