Everest

A csúcshódító serpa kitálalt a problémákról

Piréz

Létrehozva: 2023.06.01.

Módosítva: 2023.06.01.

Saját fia sem követi a rögös úton.

Az 53 éves Kami Rita 1994-ben mászta meg először a Mount Everestet, és azóta szinte minden évben megismételte mutatványát, idén már többször is. Ezzel már 28-adszorra jutott fel a világ legmagasabb csúcsára, amivel ő a világrekorder. Igazából már az előző csúcshódításaival is az volt, rendre saját rekordjait dönti meg.

Fotó: Pixabay

A nepáli serpa a világcsúcs felállítása alkalmából hazája egyik legmagasabb kitüntetését kapta meg a múlt héten, mégis elégedetlen. 

Nincs jövő Nepálban

– jelentette ki a Reutersnak, elárulva, hogy már családja kivándorlását tervezgeti, holott azelőtt azt remélte, hogy fia is az ő nyomdokaiba lép. Ám a fiatal serpák egyre kevésbé akarnak hegymászással foglalkozni, saját gyereke is elhagyta a szülői példát, és az expedíciózás helyett inkább egyetemen tanulja a turizmust. 

A serpák új generációja nem hajlandó mászni. Külföldre akarnak menni, hogy jobb karriert keressenek

– fejtette ki a kétgyermekes apa, aki ugyanakkor büszke arra, hogy 24 éves fia és 22 éves lánya olyan oktatást kap, amilyenben neki magának sohasem lehetett része, mivel 12 évesen kénytelen volt az iskolapadot felcserélni a hegyi vezetők életére. A serpák ugyanis az Everest legjobb ismerőjeként jól tudnak keresni: egyetlen expedíció alatt 2500 és 16500 dollár közötti összeget is összeszedhetnek, igaz, cserébe nemcsak vezetniük kell a túrát, de a terheket is ők cipelik, és még főznek is a csapatra. 

Kami Rita ugyanabban a himalájai faluban született, mint Tenzing Norgay, az a serpa, aki az új-zélandi Edmund Hillaryvel éppen 70 évvel ezelőtt először jutott fel a világ tetejére. Thame falu azóta a hegymászók Mekkájává vált, ami az ő sorsát is megpecsételte. Guinness-rekordjai ellenére azonban számára ez csak egy munka.

Ha rekordokat kergetnék, sokkal többször jártam volna odafent

– mondta hozzátéve, hogy sokszor alig pár méterrel a csúcs előtt kellett visszafordulnia hóviharok miatt, vagy épp azért, hogy megmentsen bajba jutott külföldi hegymászókat. A magyarok közül sajnos sem Suhajda Szilárdnak nem volt olyan szerencséje, hogy vele hozza össze a sors, sem a szinte napra pontosan 10 éve ugyancsak a Himalájában tragikusan meghalt Erőss Zsoltnak, aki szintén oxigénpalack és serpák segítsége nélkül vágott neki a csúcstámadásnak.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088437_auto_resized.png
origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26450_resized.jpg?avcount=1711652715
origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080249_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Extrém drága kocsiban fotózták le Balogh Edinát, mindenkinek leesett az álla ettől a csúcsjárgánytól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091882_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ma este a HírTV-n is látható lesz Varga Judit FrizviTV-ben készült interjúja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17072266_auto_resized.jpg
ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085184_auto_resized.jpg
vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26452_resized.jpg?avcount=1711652715
origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17066988_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ez a 4 csillagjegy a legszerencsésebb idén tavasszal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711652715
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091871_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Bejelentést tett Király Viktor, holnaptól így fog élni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei