Otthon

Végre kiderült, ez lett Pécsi Ildikó máriabesnyői házának sorsa

Létrehozva: 2022.05.17.

A művésznő hagyatékát sokáig úgy volt, hogy ledózerolják. Szerencsére végül nem ez történt.

Jó ideig úgy lehetett tudni, hogy a néhai Pécsi Ildikó és Szűcs Lajos máriabesnyői, hatalmas, gyönyörű telkét és otthonát elbontják: a 6000 négyzetméteres területet ugyanis egy befektető vette meg, aki Gödöllőn az elmúlt években több társasházat is építtetett. Akkor úgy lehetett tudni, a területre akár 10-14 ikerház is épülhet a közeljövőben. Szerencsére végül nem ez lett a művésznő otthonának sorsa, azt ugyanis nem lebontották, hanem megvette valaki, aki már be is költözött.

20220106, Gödöllő, Máriabesnyő

Pécsi Ildikó háza 

fotó: Knap Zoltán (KZ)
(BORS)
Egy ideig úgy lehetett tudni, akár el is bonthatják a házat  Fotó: Knap Zoltán

– Az örökös fiuk eladta a házat a 6000 négyzetméteres gyönyörű telekkel együtt. Egy család vette meg az ingatlant, akik a korábbi híresztelésekkel ellentétben nem dózerolták le, hanem már be is költöztek és folyamatosan dolgoznak rajta, újítgatják, szépítgetik. Én már rég jártam a ház környékén, hiszen különösebben nekem ott már nincs teendőm és keresnivalóm sem. Nem tudatosan érzelmi okok miatt kerülöm el, mert én nem tárgyakhoz szoktam egyébként ragaszkodni, a saját emlékeimből, élményeimből táplálkozom. Én nagyon örülök, hogy az a liliomfa, amit kihoztunk a kertből, az túlélte és s most is gyönyörűen virágzik a Művészetek Házának belső udvarán. Azt is tudtam, hogy mely növények fontosak Ildikónak és azokat még az eladás előtt kimentettem és átültettem az én kertembe és azok szépen éldegélnek, de az még fontosabb, hogy Ildikó emléke tovább él – mesélte a színésznő fogadott fia, L. Péterfi Csaba a Kiskegyednek.

Felosztották Pécsi Ildikó telkét

L. Péterfi úgy tudja, nem egy kézbe került a hatalmas terület, és az sem lehetetlen, hogy újabb házak épüljenek, a korábbi híreknek megfelelően.

A vállalkozó, aki megvette az egész telket, úgy döntött, hogy felosztotta a kertrészt, 6 vagy 7 részre szedte és így értékesítette. Elképzelhető, hogy kis lakásokat fognak majd ezen a területen építeni. 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141536_auto_resized.jpg
origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713545710
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143247_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144082_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megszakad a szív: Vilmos herceg fakanalat ragadott, de közben is feleségéért aggódott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141917_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713545710
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132642_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713545710
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713545710
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt