Kitették

Elfogadhatatlan viselkedése miatt repült a TV2 játékosa

Létrehozva: 2022.09.26.

Szandit nem lepte meg, hogy ő esett ki elsőként a Money or Love című realityből. Tudatában volt, hogy többször elfogadhatatlan volt a viselkedése, ám volt, akinek nem értett egyet az indoklásával.

Egy álom véget ért, megvan a Money or Love első női kiesője. Szandi búcsúzott a játéktól. Szomorú, hogy kiesett, de nem veszi magára, hogy a lányok közül neki kellett leghamarabb távoznia.

Szandi a könnyeivel küzdött  Fotó: tv2play.hu

– Úgy érzem, hogy az nem probléma, hogy ki esik ki elsőként. Később is ugyanilyen érzésekkel távoztam volna szerintem.

Az, hogy kiestem, leginkább a stílusomnak köszönhető, mert nagyon megosztó az, amit én képviselek. Ezt valaki vagy nagyon szereti, vagy nagyon nem, nincsen köztes állapot. Miután nekem sem volt sokszor elfogadható az, ahogy viselkedtem, amit magam is észrevettem, csak talán túl későn a játék szempontjából. 

Azzal is gazdagodtam, hogy megismertem, megláttam ezt az oldalamat is, amit lehet, hogy takarékra kell venni.

A műsor szabályzata szerint a versenyzők sorsáról a nézők döntenek, de a játék résztvevői is leteszik a voksukat a kevésbé szimpatikus játékos mellett.

Akitől nem számítottam szavazatra, az Ádám, de Kitty és Levi indoklását sem értettem. Nagyon sokat gondolkoztam az elhangzottakon, de egyszerűen nem tudok velük egyetérteni. Ádámnak az volt a kijelentése, amikor felmutatta a papírt, hogy én állok tőle a legtávolabb. Lehet, hogy én vagyok régimódi, de én elvártam volna, és el is várom kint is, ha van egy társaság, akkor ne a nő menjen oda a legelső alkalommal a férfihoz. Számos alkalma lett volna beszélgetést kezdeményezni, nem tette meg. Én nem fogok egy pali után se menni. A másik, amivel érvelt, hogy a Balázzsal való viselkedésem miatt szavazott rám. Tudom, hogy másoknak ez kiakasztó lehet, de addig a pontig, amíg mi Balázzsal teljes mértékig értjük egymást, tudjuk, hogy mit miért csinálunk, miért beszélünk úgy a másikkal, ahogy, amit lehet egy más ember nem vesz rossz néven. Amíg ez kettőnknek jó, addig szerintem ebbe nincs joga senkinek beleszólni. Ha megismert volna, érdeklődött volna, több mint valószínű, hogy más indokot talált volna, miért tegyen ki.

Szandi azt is elárulta, hogy ugyan kiesett, és szerelmet sem talált, viszont jó barátokra tett szert: Zsófival, Angival, Petrával, Zotyával és Balázzsal a műsor után is szeretné tartani a kapcsolatot.

Utóbbi fiú mindenképp viszonozza ezt, nem tudta titkolni, hogy megviselte a lány távozása.

Bazsi nem tudta titkolni szomorúságát  Fotó: tv2play.hu

Nem számítottam rá, szerintem nem volt itt a helye. Emellett Levi döntése is rosszul érintett. Kicsit el is érzékenyültem, de el kell ezt fogadnom, nagyon fog hiányozni, de tovább kell mennem a játékban – fogalmazott Bazsi, aki úgy érzi, senkihez sem fog tudni már olyan közel kerülni a játékban, mint Szandihoz.

A műsor új izgalmakkal és fordulatokkal folytatódik hétfőn 21 órakor a SuperTV2-n.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090636_auto_resized.png
origo.hu

Szörnyű tragédia lett a strandolásból, felszippantotta a medencecső a 8 éves kislányt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711666818
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083836_auto_resized.jpg
vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711666818
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17071386_auto_resized.jpg
astronet.hu

Nagy tavaszi horoszkóp 2024: szerelem, pénz, szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711666818
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...