Veszteség

Jó tudni: így változtak meg az öröklés szabályai

Bors

Létrehozva: 2022.11.28.

Mutatjuk a részleteket, amelyek jónéhány meglepetést tartogatnak.

A Polgári Törvénykönyvben módosultak az öröklés szabályai – hívta fel a figyelmet a Mokka Jogi szemmel rovatában Dr. Krasznai Dóra. A jogász elmondta, hogy az új szabályozás szerint az elhunyt gyerekei és az özvegy egyenlő arányban örökölnek. Ez azt jelenti, hogy ha például van két gyerek és egy élő szülő, akkor a vagyon három részre oszlik, és mindhárman egyforma hányadot kapnak belőle. Emellett viszont az özvegynek holtig tartó haszonélvezeti joga van a házastársával közösen lakott lakásra és annak berendezésére.

Fotó: Pixabay

Ha a lakás kizárólag az elhunyt szülő nevén volt, de azt az életben maradt házastárssal közösen szerezték, akkor nem számít, mi szerepel a tulajdoni lapon, az özvegy a felére igényt tarthat házastársi közös vagyonként. 

Már a hagyatéki eljárás során érdemes ezt jelezni, és akkor csak a vagyon másik felére, tehát az elhunyt tulajdonjogának a részére folytatják le az eljárást

– fejtette ki a szakember. 

Dr. Krasznai Dóra az öröklés „árnyoldaláról” is beszélt, vagyis arról, hogy az örökös nemcsak vagyont örökölhet, hanem az elhunyt adósságáért is felel

Szerencsére Magyarországon – szemben más államokkal – ha az örökhagyónak tartozása volt, az csak a hagyaték értékéig terheli az örököst

– mutatott rá, hozzátéve, hogy ha túl nagy az adósság, vissza is utasíthatjuk az örökséget. Ekkor viszont teljes egészében le kell mondanunk róla, nem lehet a pozitív és a negatív részek között válogatni. 

A legtisztább a helyzet akkor, ha nem a törvényileg megszabott öröklési rendre hagyatkozunk, hanem végrendelet készül, amelyben el is lehet térni az egyenlő elosztástól. Ez mindenképpen javasolt élettársak esetében, akikre nem vonatkoznak az örökösödési szabályok. Ha viszont a végrendelkező a teljes vagyonát másokra íratja, a közeli hozzátartozó akkor is jogosult az úgynevezett „kötelesrészre”, ha ő nem szerepel a végrendeletben.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145808_auto_resized.jpg
origo.hu

Ilyen még nem volt: aranyat lövell ki egy vulkán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713566411
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143697_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145716_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138042_auto_resized.jpg
vg.hu

Történelmi eső mosta le a térképről Dubajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713566411
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713566411
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713566411
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól