Életveszély

Rendőrök mentettek életet a Margit hídon: Kiderült, miért akarta a Dunába vetni magát a 21 éves lány

Kóré Károly

Létrehozva: 2022.11.29.

Egy 21 éves, külföldi lány életét mentették meg a budapesti rendőrök. A nő a Margit hídról akarta magát a Dunába vetni, de négy egyenruhás szóval tartotta, biztonságba helyezte, majd átadta a mentősöknek. Nádasi Csaba őrmester élete egyik legmegrázóbb élményeként emlékszik az esetre.

Ismét rendőrök mentettek életet. Nádasi Csaba és Mihály Roland őrmesterek számára a vasárnapi szolgálat ugyanúgy indult, mint bármelyik másik. Aznap reggel még nem sejtették, hogy életet kell menteniük.

– Éppen a Váci utcában járőröztem a társammal, amikor megkaptuk a körözvényt, ami alapján azonnal a Margit hídra kellett sietnünk – kezd bele a történetbe Nádasi Csaba.

 – Három perc alatt odaértünk a szolgálati autóval, és rögtön észleltük, hogy a bejelentésnek megfelelően valóban a híd pillérén ül egy fiatal hölgy. 

Láthatóan nagyon rossz lelki állapotban volt, keservesen sírt 

– folytatta a Borsnak Csaba, aki angolul tudott a lánnyal kommunikálni.

Nádasi Csaba (balról) és Mihály Roland azonnal a fiatal nő megsegítésére sietett  Fotó: Vaszko Viktor

– Én igyekeztem a hölgyet szóval tartani, a társam pedig a pillér bal oldaláról megközelítette a jobb oldalon tartózkodó lányt. A kollégámmal Roland biztonsága érdekében egymásba karoltunk, majd a társam megragadta a lány ruházatát. Ekkor már a VI. kerületi kollégáink is megérkeztek, a lányt az ő segítségükkel emeltük át a korláton. Erre az élményre biztosan évekig fogunk még a társaimmal emlékezni. Én már csak azért is, mert a lány pontosan annyi idős, mint a húgom. 

A pilléren még csak hajtogatta, hogy meg akar halni, az autóban már elmondta, hogy úgy érzi, túl nagy terhet jelent a családjának

 – mondta Nádasi őrmester, aki egyébként a magánéletben is nagy tettre készül: májusban ugyanis megkérte a barátnője kezét.

A fiatal rendőr a gimnázium után jelentkezett rendőrnek. Mindig is olyan hivatásra vágyott, amely által másokon segíthet. Azzal persze tisztában volt, hogy ez a munka olykor veszélyes, de ez nem szegte kedvét.

Természetesen többször is előfordult már, hogy kifejezetten agresszívan fellépő személyekkel szemben kellett intézkednem, akár a kényszerítő eszközök, a gumibot és a bilincs használatával. Általában egyébként sokat segít a megfelelő kommunikáció

– tette hozzá.

 A vasárnap megmentett hölgy nem volt ellenséges, bár ő is ellenállt. 

– Azt mondogatta, hogy hagyjuk békén, és míg a mentősök ki nem értek, megpróbált kiszállni az autóból. Ezt a gyerekzárral meggátoltuk – fejezte be Csaba.

Mihály Roland a beszélgetéshez csatlakozva elmondta, hogy ez volt mindkettejük első életmentése.

– A munkánk velejárója, hogy sokszor váratlan helyzetbe kerülünk. Ezúttal sem volt időnk mérlegelni, azonnal cselekednünk kellett. Erre kötelez bennünket az eskünk, de az emberség is. Csak arra gondoltunk, hogy meg kell mentenünk a fiatal lány életét – mondta.

Az életmentésről a police.hu egy videót is közzétett:

Van segítség!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot, vagy keresse fel a www.ongyilkossagmegelozes.hu oldalt!

https://cdn.borsonline.hu/2022/10/YjKrtgRr59JJarHgcI32YKFlOMrSQuMBQGFkm7cn5XU/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2U4NjA2YzRhZGZiMzQyZjg5MGM1NWM4YzNiNTI1Mjg2.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Hátborzongató helyszíni videó: le akart ugrani egy fiatal a Margit hídról

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134822_auto_resized.jpg
origo.hu

Folyamatosan süllyed a világ egyik legkülönlegesebb repülőtere

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27130_resized.jpg?avcount=1713304514
origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131976_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Az orosz fegyveres erők francia zsoldosok állását találták el Szlavjanszkban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134051_auto_resized.jpg
life.hu

Nem a férjéhez fordul Katalin a nehéz időkben: másik férfi a legnagyobb támogatója

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134372_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bíró Ada nem létezik és mégis műsort vezet + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27131_resized.jpg?avcount=1713304514
origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130239_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Kétéves lett Rácz Jenőék kislánya - megható sorokkal köszöntötték a szülei Kamillát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134351_auto_resized.jpg
borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/FtBFJc8Dms7mbbCoDWlvvoqmcWMj_63I81iJBWhHEUE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I2NzM1YWFhNmFiZTQ3MjI4ZWUzNDM3N2U1YWRhOWEw.jpg
Tragédia

"Csendre és nyugalomra van szükségünk" - Szívszaggató posztban búcsúzott családja a ráckeresztúri repülőbaleset pilótájától

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte