Válás

Bonyolult lesz Peller Anna válása a közös vagyon miatt

Zs.

Létrehozva: 2023.03.22.

A színésznő és férje, Lukács Miklós 14 év együttélés után döntöttek úgy, hogy külön utakon folytatják. Bár az elválás egészen barátira sikerült, a közös házuk sorsa nagy meglepetéseket okozhat a hivatalos válóperben, hiszen nem egy különálló telken áll.

Erős meglepetésekkel indul a 2023-as év, több más hazai hírességgel egyetemben 14 év után elválik egymástól Peller Anna és Lukács Miklós. A páros 2011-ben döntött úgy, hogy a Peller szülők hatalmas telkének hátsó részébe húzzák fel a saját mediterrán típusú családi házukat. A Pilisvörösváron található, csendes telken a két ház között csak sétatávolság van, ami a még működő házasságuk alatt maga volt a mennyország. Ha a fiataloknak hirtelen szüksége volt valamire a konyhában, ami épp nem volt otthon, csak át kellett szólni Anna szüleinek, és máris asztalon volt az alapanyag. 

A családi rendezvényekre sem kellett taxit hívni, vagy az egyikük vagy a másikuk házában gyűltek össze, aztán szépen mindenki hazaballagott a saját kis rezidenciájába. A válás azonban mindent megváltoztat. 

A házaspár kedden egy meglepően jó hangulatú videóban jelentette be, hogy külön utakon folytatják. 

„Mivel nagy nyilvánosság előtt éltük az életünket az elmúlt hét esztendőben, ezért úgy gondoltuk, hogy ebben a videóban elmondjuk: el fogunk válni, mert mindenkinek így lesz jobb.” – kezdte Lukács Miki az őszinte vallomást. Anna hozzátette: 

Nagyon szeretjük egymást, de körülbelül, mint a testvérek, ami csodálatos, viszont ahhoz még fiatalok vagyunk, hogy így éljük le az életünket

Annáék ebben a rövid nyilatkozatban nem tértek ki arra, hogy anyagilag, hogy oldják majd meg az egymástól való leválást, de már most látható, hogy nem lesz könnyű dolguk. A közös telken álló ház nyilvánvalóan túl nagy lesz egy felnőttnek és a közös kislányuknak, Annabellának, ráadásul nehezen elképzelhető, hogy Miki maradna az anyósékkal közös élettérben és Anna hagyná el a szülői ház szomszédságát. 

A házat tehát egy idővel értékesíteni kell, ami bizonyosan nem lesz egyszerű menet még akkor sem, ha az egykori házaspár a legnagyobb szeretetben távolodik el egymástól. Vagy Mikit kell a volt feleségének anyagilag kárpótolni, hogy a házban maradhasson.

Peller Anna Lukács Milkós
Anna és Miklós 14 év után válnak el (Fotó: RTL Klub)

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713546311
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144907_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Kemény választ küldtek az oroszok az amerikai ukrán segélycsomagra (VIDEÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143206_auto_resized.jpg
ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713546311
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141894_auto_resized.jpg
travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713546311
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713546311
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt