Szerelem

Csősz Boglárka újra szerelmes

Percy

Létrehozva: 2023.05.30.

Nehéz év volt a tavalyi az üzletasszony számára, hiszen szinte teljesen új életet kellett kezdenie. 15 év után elvált a férjétől, ma pedig már kimondhatjuk, hogy újra egy társ mellett hajtja álomra a fejét nap mint nap.

Kétség sem férhet hozzá, hogy Csősz Boglárka erős nő, feltalálja magát minden helyzetben, még akkor is, ha az éppen az adott pillanatban nem tűnik a legegyszerűbb feladatnak. A hot! magazinnak Boglárka elárulta, hogy újra szerelmes, egy civil férfi partnereként éli az életét. 

Csősz Boglárka boldogsága szemmel látható. A szerdán megjelenő hot! magazinban fotókat is láthatnak a szerelmespárról (Fotó: Szabolcs László / hot! magazin)

Egyikük sem a magánélete miatt kíván nyomot hagyni a világban. Érthetően vágynak rá, hogy a kapcsolatuk róluk szóljon, és ne zavarja meg a nyilvánosság vagy a média az ismerkedési fázist. A jövőben is szeretnék zárt ajtók mögött tartani a magánéletüket, de ha együtt jelennek meg valahol, szeretnék, hogy az ne legyen szenzáció. Ezért a hot! magazinnal tesznek egyedül kivételt, és először beszélnek a kapcsolatukról. Nem szeretnének bujkálni, de a jövőben sem erről beszélnének, hanem Boglárka üzleti-, ember- és női jogi területen elért eredmé­nyeiről.

Nekem mindig is fontos volt, hogy a társam ne csak egy szép nőt lásson bennem, hanem értékelje az energiáimat, lehessen mindenről beszélgetni, és elismerjük egymás munkáját, sikereit, tudjunk az élet minden területén társai, partnerei lenni egymásnak

– árulta el a lapnak Bogi, aki a szerdán megjelenő hot! magazinban számol be a boldogságáról, arról, hogyan ismerkedtek meg egymással, a kapcsolatuk részleteiről, emellett azt sem rejtik véka alá, hogy mennyire boldogok. Boglárka elmeséli, mit láttak meg a másikban, amitől úgy érezték, érdemes belevágniuk ebbe a – jelek szerint mindent elsöprő – szerelembe.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088836_auto_resized.png
origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711667413
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090779_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082249_auto_resized.jpg
vg.hu

Hivatalos: új gyárat épít a Rheinmetall német hadiipari óriás Magyarországon – már le is teszik az alapkövet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090909_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083766_auto_resized.jpg
vg.hu

Különösen pusztító vírust terjesztő kullancsfaj jelent meg hazánkban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711667413
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711667413
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079951_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Édesapját mentené Galambos Lajos lánya az új szerelmével?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076905_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Stephen King annyira félt ettől a horrorfilmtől, hogy nem tudta végignézni

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...