Bűnbánó

Meglepő üzenetet hagyott egy betörő a kirabolt házban

K.B.

Létrehozva: 2023.06.01.

Kétszer is kirabolt egy házat a betörő, mielőtt üzent.

Egy brit férfi éppen költözés alatt állt, amikor egy azóta elfogott tolvaj, Simon Tolley kétszer is kirabolta őt. A második alkalommal azonban, amikor rájött az elkövető, hogy megint ugyanoda jutott be, egy cetlin üzenetet hagyott a lakás tulajdonosának.

cetli papír toll
Egy papírfecnin hagyott üzenetett a tolvaj /Képünk csak illusztráció /Fotó: Pexels

A kis cetlijére azt írta angolul az elkövető, hogy: 

I am sorry, vagyis "sajnálom".

Bár Tolley egy lelkiismeretes tolvaj volt, azonban ügyesnek egyáltalán nem nevezhetjük. Ugyanis a lakásból eltulajdonított egy biciklit, amelyet megpróbált a szomszédoknak eladni, illetve elvitte magával a lakástulajdonos bankkártyáját és több tranzakciót is indított róla.

Néhány kérdéssel és Facebook-kereséssel meg is találták a tolvajt, akire a sértett fél ráírt a közösségi oldalon számon kérni őt. Tolley elismerte a bűneit, és ki akarta fizetni azt az összeget, amelyet elköltött a kártyáról, azonban a ház ura nem engedett, és feljelentést tett, miután a televízióját és más "apróságokat" is ellopott tőle Tolley.

15 hónap börtönbüntetésre ítélték végül a lelkiismeretes tolvajt a bíróságon, akiről kiderült, hogy a Covid alatt elveszítette a vállalkozását és ezután lépett a bűn útjára – számolt be a nem mindennapi esetről a Metro.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713527708
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713527708
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138611_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141583_auto_resized.png
metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142958_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713527708
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141894_auto_resized.jpg
travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713527708
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143795_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/cV_zKLJtUUAr_iyQKgLleOIJLP242xQtyUMr7jzKHzY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiNTBiYWU1YzZkYjRmMGE5MDg3Yjk3N2YxYjM3OTY2.jpg
béke

Orbán Viktor üzent a magyaroknak: "Csak a béke!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor