Tragédia

HÉV-baleset: az öngyilkost támadják, teljesen összeomlott a vezető

P.P.

Létrehozva: 2023.06.03.

Módosítva: 2023.06.03.

Tragikus események történtek csütörtök hajnalban és ez már nem az első gázolás volt az utóbbi két hétben. A kommentelők kikezdték az öngyilkost, mondván nem törődött a következményekkel.

Június 1-én hajnalban egy 20 év körüli férfi a sínekre feküdt Budakalász és Békásmegyer között a HÉV vonalán. A menetrend szerinti járat pedig érkezett és a fiatal a helyszínen életét vesztette.

A mentők már nem tudtak segíteni a férfinek/Illusztráció Fotó: Juhász Gábor / MTI

Két hét alatt két halál 

Az esettel összefüggésben nem merült fel idegenkezűség vagy bűncselekmény gyanúja a rendőrség közlése szerint. A hatóság azt is tudatta, hogy közigazgatási eljárás keretében vizsgálják az ügyet. 

Sajnos ez már megint egy HÉV-el összefüggésbe hozható haláleset, hiszen május 15-én hírt adtunk Tibi tragédiájáról, aki egy 17 éves kezdő sofőr volt. Felhajtott a HÉV síneire, és az érkező szerelvény nekiment az általa irányított járműnek. A fiatal fiú a helyszínen meghalt, az autó többi utasa pedig válságos állapotban a kórházban van. 

Évekig kísérthet egy gázolás

Sokan abba bele se gondolnak, hogy egy ilyen esetnél nem csak saját életük veszthetik el. A HÉV, vonat vagy bármilyen más közlekedési eszközt vezetők, akár önhibájukon kívül is gázolhatnak el embereket, mint ahogy az utóbbi két esetben is megtörtént. Ezt a terhet, pedig valószínűleg egész életükben, magukkal hordozzák majd, ami sokaknál annyira mélyen megmarad, hogy lehet, nem is ülnek többet volán mögé. Új állást, új életet kell kezdeniük.

Azzal a járattal mentem volna melózni, egy másik, utána jövő járattal sikerült elmennem. Még láttam a HÉV-vezetőt. Azt a fájdalmat, ami tükröződött az arcán, nem kívánom senkinek

– írta egy hozzászóló egy békásmegyeri csoportban aki ugyan a balesetet nem látta, de a jármű vezetőjét igen.

Mielőbbi felépülést a traumából a HÉV vezető kollégának!

–  kommentelte egy másik férfi, aki szintúgy kiemelte, hogy egy ilyen eset mekkora trauma lehet a vezetőnek. 

Sokan támadták az öngyilkost, hogy csak magára gondolt: "Más életét ne nyomorítsa meg" - vélekedett egy hozzászóló. 

Nem kell másokkal kib... így egy örök traumát csinált a HÉV vezetőnek. 

- fogalmazott határozottan egy csoporttag.

Szegény HÉV-vezető, szörnyű lehet ezzel a tudattal él 

- tette hozzá egy másik csoporttag.

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőket segítő, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot!

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088435_auto_resized.png
origo.hu

Korda Györgyöt fél óránál tovább nem hagyhatja magára Klárika

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711688713
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086526_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Korrekt gyerek" - Szoboszlai beszólt, azonnal jött a válasz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083766_auto_resized.jpg
vg.hu

Különösen pusztító vírust terjesztő kullancsfaj jelent meg hazánkban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082095_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088417_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Beindult a mémgyár: mutatjuk a legfelkapottabb Magyar Péterről szóló mémeket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711688713
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17025426_auto_resized.jpg
astronet.hu

Nagy tavaszi szerelmi horoszkóp 2024.: nem fogunk unatkozni a következő időszakban…

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711688713
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/PYCAtXdhmh9LsdnAirr_T21AcF0Nlkx-6--SdEnTg2g/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAxMGQ1MWRmNjk5YTQ5ODU4NDVkNzc1MzQ3MmQwODQ1.jpg
Aktuális

"Együtt nézték a futamot" - Szívszorító: egymás mellett halt meg apa és fia a tragikus lábatlani ralin

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei