Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Amíg a boltban lopott, gyerekeivel együtt gyulladt ki autója a parkolóban

default user icon
MME
A rendőrök azonnal letartóztatták azt a nőt, akinek autója kigyulladt egy szupermarket parkolójában, miközben ő éppen azzal volt elfoglalva, hogy mit lophatna a boltból. Kis híján tragédia lett a balesetből, hiszen mindeközben gyermekei is a kocsiban ültek.

A rendőségi jegyzőkönyv szerint a 24 éves Alicia Moore miután leparkolt autójával az Oviedo Mallban lévő Dillard's áruház előtt, két gyermekét magára hagyva bement az áruházba, és elkezdett lopni. Nagyjából egy óra elteltével a kijárat felé tartva vette észre, hogy kocsija lángokban áll, majd pánikba esve, a megfújt tárgyakat eldobva rohant ki az áruházból – írja a New York Post.

Hála a környéken pakolászó többi vásárló lélekjelenlétének, odafutottak az autóhoz, és kimentették a két kiskorút az akkor már lángoló járműből. Később kórházba szállították őket, egyiküknek elsőfokú égési sérülések keletkeztek a fülén és arcán. Anyjukat letartóztattak, és vádat emelhetnek ellene.

Azt, hogy a tűz milyen gyorsan borította el az autót, egy a közelben parkoló Tesla kamerája rögzítette:

Ajánljuk még:

Ezek is érdekelhetnek

Friss