Mount Everest

Suhajda Szilárd percről percre küzdött az életéért – drámai részleteket osztott meg a szakértő

K.C.

Létrehozva: 2023.06.09.

Módosítva: 2023.06.09.

Suhajda Szilárd tudta, mi várhat rá, mégis hihetetlen teljesítményt nyújtott.

Az egész országot megrázta a hír, amikor kiderült, hogy nyoma veszett és elhunyt Suhajda Szilárd. Feleségét és pici gyermekét hagyta hátra, a bátor magyar hegymászó, aki hihetetlen eredményt ért el. Ugyanis nemcsak, hogy oxigén palack nélkül indult el meghódítani a Mount Everest, de teljesen magára maradva, egyedül haladt a célja felé. Tehát tényleg egymaga állt a heggyel szemben. 

Fotó: Suhajda Szilárd facebook

Szász Máté biológus, a Synlab sportdiagnosztikai üzletág szakmai vezetője, Suhajda Szilárd hegymászó tragédiája kapcsán elmondta, a magaslaton az összes körülmény a hegymászás ellen szól. Még a szervezet is az ember ellen fordul, folyamatos rosszullét és hasmenés kínozza. Ezen pedig az sem segít, hogy egyszerűen képtelenek az alvásra és az evésre. 

 

Kétszer volt lehetőségem beszélni Suhajda Szilárddal és Klein Dáviddal. Ültek velem szemben az irodában, és azt mondták, amikor itt ülünk, és a következő percben is életben vagyunk, az a normális. Nagyon furcsa lenne, ha valamelyikünk itt meghalna. A halálzónában ez pont fordítva van, ott folyamatosan azon kell dolgozni, hogy életben maradjunk a következő percben, mert az a váratlan esemény, ha életben maradunk. A magaslaton az összes körülmény az ellen szól, hogy oda az ember felmenjen

 

– mondta Szász Máté a HírTv Radar című műsorában. 

A magaslati hegymászás biológiai háttere, a HírTV Radar című műsorának videója:

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091585_auto_resized.png
origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711725614
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091447_auto_resized.jpg
vg.hu

Keddtől elesik a ferihegyi reptér: forgalomterelés és sávzárás lesz az M4-en – térkép

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092242_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711725614
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711725614
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5ZetN70L_OQcBzMPx4yvaJK8y7wYKXYSQc7CwrfrM5w/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzJhOWZlMDRhYWNhNTQ3OWU4NmQ3NDg1NTZjMzA2ODY5.jpg
MENTŐHELIKOPTER

Horrorbalesetet szenvedtek a magyar sportoló gyerekek, üzent a súlyos sérült

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik