Győzelem

Mindent elmond: Így reagált Ördög Nóra, hogy Lékai-Kiss Ramóna letaszította a trónról

Cs.I.G.a

Létrehozva: 2023.03.30.

Módosítva: 2023.03.30.

Elsőként gratulált Ördög Nóra kolléganője sikeréhez, pedig az elmúlt években ő zsebelhette be ugyanazt az elismerést.

Szerda este nagyszabású rendezvényen adták át a Televíziós Újságírók Díját, ahol műsorokat, színészeket és műsorvezetőket díjaztak. A jelöltek között volt Lékai-Kiss Ramóna is, aki végül a legjobb női műsorvezető elismerést kapta meg. Sokan azt hitték, nem törik meg a sikersorozat és ahogy már jó néhány éve, úgy idén is  Ördög Nóri nyeri el a rangos díjat, ám helyette most kolléganője büszkélkedhet vele. A Sztárban Sztár zsűritagja a rendezvény másnapján szívesen mesélt érzéseiről és a Borsnak, azt is elárulta, ki volt az első személy, aki gratulált neki.

Nagyon boldog, hogy elismerték eddigi munkáját, ezek után még motiváltabban  veti bele magát a munkába

Nagyon büszke vagyok erre a szakmai díjra, az pedig kifejezetten hatalmas öröm számomra, hogy Ördög Nóra után, - aki egyébként elsőként gratulált nekem Mexikóból - idén én vehettem át ezt az elismerést. Már a jelöltség önmagában is nagyon nagy szó, de hatalmas vágyam volt, hogy ez a trófea az én polcomra is odakerüljön, és hogy ez most, 2023-ban történt meg, igazán örömteli, nagyon hálás vagyok ezért.

– mondta a Borsnak Ramóna. Az, hogy Ördög Nóra elsőként gratulált neki, sokat elmond kettejük kapcsolatáról. A nézők a Dancing with the Stars adásaiban is láthatták, milyen jó viszonyt ápolnak egymással.

Lékai-Kiss Ramóna azt is elmondta, 2017-ben, amikor elment az első műsorvezetői meghallgatására, nem gondolta, hogy valamikor ezen a színpadon fog állni. A győzelme ellenére sem érzi úgy, hogy lazsálhat. Sőt, továbbra is szeretné maximális odafigyeléssel végezni a munkáját. A díjátadón a boldogság mellett óriási izgalom is hatalmába kerítette a TV2 sztárját, pedig régi ismerősök, barátok és kollégák elismerő tekintete figyelte, miközben beszédet mondott.

Nem szerepelt a távoli terveim között ez az elismerés, de vágytam rá.  A TV2-nek köszönhetően lehetőségem van hónapról-hónapra, újabb és újabb műsorokban szerepelni és szórakoztatni a nézőket. Leghálásabb mégis Pavel Stanchevnek és Fischer Gábornak vagyok, akik a mai napig megbíznak bennem  – zárta a gondolatait Lékai-Kiss Ramóna.

Hétszer megnyerte, idén nem sikerült

Ördög Nórát már kilenc alkalommal jelölték a Televíziós újságírók díjára, amiből hétszer sikerült is hazavinnie a díjat. Ezzel az elismerés történetében abszolút rekordernek számít. Bár idén kolléganője letaszította a trónról, semmi oka nincs keseregni, hiszen az Ázsia Expressz megkapta a legjobb reality-nek járó díjat. Nóri Mexikóból jelentkezett be az átadóra, ahol éppen a műsor következő évadát forgatják.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091078_auto_resized.png
origo.hu

Váratlan bejelentés: rengeteg éttermét bezárja a népszerű pizzázó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711635314
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088594_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem teljesen józanul adott interjút Magyar Péter + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090844_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Feljelentést tettek Varga Judit drámai interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711635314
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090932_auto_resized.jpg
travelo.hu

Űrfotó - Hazánkban a Balatonról készített elsőként képeket a magyar műhold

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711635314
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1L53DUZBYOA19J5qcAf5Q5mAc5htxmrQUnkzmqbHGqc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2NTVlZmU5MjUzNTRmNzFhMTEzOGIwZDE0MDU3MWQ2.jpg
Kapcsolat

Stana Alexandra: Egyedül vagyok, de nem vagyok magányos

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/NGTSkhAe4r_xyD7EZpvixbLravikOwcZ8QXfNh1u_ww/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQwOTEwNTNjNzM5YzQ5NGQ5ODdkYWM4MDNkZWFkNWFm.jpg
Nőiesség

"Nem vagyok se magas, se vékony" – modellnek állt a TV2 sztárja – fotók