Barátság

Megfagyott a levegő a stúdióban: Hajdú Péter kamerák előtt olvasta fel, a túlvilágról kapott üzenetet

Létrehozva: 2022.05.17.

Hihetetlen dolog történt a stúdióban.

Forrás: YouTube

Ahogy a Bors is beszámolt róla, néhány nappal ezelőtt Kiss Kató halottlátó volt a LifeTV vendége, ahol kiderült, hogy Hajdú Péternek üzent az elhunyt Berki Krisztián. Később megfagyott a levegő a stúdióban, ugyanis a vezérlőben minden monitor elszállt, fehér fényben úsztak hosszú perceken át.

 Hajdú Péter gyakorlatias ember lévén nem feltétlenül hisz abban, hogy a test halála után a lélek még köztünk marad és megpróbál kapcsolatba lépni azokkal, akikkel lezáratlan ügye akad. Mégis őszintén meglepte, amikor péntek reggel azt látta, hogy az általa irányított LifeTV, Ébredj velünk! műsorában Kiss Kató léleklátó éppen egy neki szánt üzenetet körmölt egy papírlapra. 

Így a családi nyaralásról hazatérve első útja a stúdióba vezetett, ahol személyesen olvasta fel barátja üzentét.

"Nagyon köszönöm, hogy nem ítéltél el és esélyt adtál nekem, köszönöm a barátságodat" - áll a levélben.

Hajdú feltett egy olyan kérdést Katónak, amit Krisztián tud, Kató azonban nem. „Fel fogok írni ide egy keresztnevet, és azt az egy keresztnevet szeretném hallani.” A kérdés úgy hangzott, mi a keresztneve annak az operatőrnek, akivel még Cipruson forgattak együtt egy műsort. „Krisztiánnak tudnia kell, ő mutatta be, ő ajánlotta.”


„Itt most a nevekkel nem fogok totózni, ha mondja, akkor mondom, ha nem, akkor nem mondom.” - reagált a Kató.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26420_resized.jpg?avcount=1711612817
origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26433_resized.jpg?avcount=1711612817
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085164_auto_resized.jpg
vg.hu

Romániának is drukkolnunk kell a magyar sikerért

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089851_auto_resized.jpg
ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26434_resized.jpg?avcount=1711612817
origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088249_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 28.: Mély és nagyon erős érzések járnak át csütörtökön

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711612817
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/NGTSkhAe4r_xyD7EZpvixbLravikOwcZ8QXfNh1u_ww/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQwOTEwNTNjNzM5YzQ5NGQ5ODdkYWM4MDNkZWFkNWFm.jpg
Nőiesség

"Nem vagyok se magas, se vékony" – modellnek állt a TV2 sztárja – fotók

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/jv9okhncPXt00nSeSUy95XFYG4AO-JWxFAGfPTw6rx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYyY2Y5NDE5NjQzZjQxZDc4YzdhMzIzZDlkYTUxMzlh.jpg
Rácsokon túl

Zalatnay Cini Lagzi Lajcsinak: „Nagyon nehéz lesz, reszket kezed-lábad, mit szólnak hozzád”