Tragédia

Így néz ki most a tomajmonostorai buszos tragédia négyéves áldozatának sírja

Bors

Létrehozva: 2022.06.28.

Módosítva: 2022.06.28.

Száradó virágok borítják a tomajmonostorai tragédia négyéves áldozatának sírját. A kis Inez Flórát két hete szombaton helyezték végső nyugalomra, miután napokat töltött a kórház intenzív osztályán. Az óvodabusz sofőrje ugyanis hosszú órákra a tűző napon leparkolt járműben felejtette, és mire fény derült a hibára, késő volt.

A tiszaderzsi temetőben alussza álmát a feltámadásig az a négyéves kislány, aki a rá felügyelő felnőttek végzetes hibájából két héttel ezelőtt elhunyt. A szülei minden reggel ezen a parányi településen ültették fel az óvodabuszra, hogy a tomajmonostorai óvodába szállítsák. A tragikus napon Inez Flóráról a buszt vezető T. István megfeledkezett, a buszon hagyta, a többi gyermek leszállítását követően folytatta a délelőttjét, majd a nap nagy részét. A jármű az intézmény közelében parkolt a tűző napon. Az utastere ebből kifolyólag folyamatosan felmelegedett, akárcsak egy szauna. Hogy a gyermek mit élhetett át, arról csak elképzeléseink lehetnek, de bizonyosra vehető, hogy sem az esetleges sírására, sem pedig a sötétített ablakon való kopogtatására sem figyelt fel senki.
Mire a buszvezető a járművet délután kinyitotta, Inez Flóra elvesztette az eszméletét. Kórházba szállították, ahol az orvosok napokig küzdöttek érte. Az ártatlan gyermek szervezete végül feladta a küzdelmet. A kislányt június 18-án, szombaton helyezték végső nyugalomra.

Tomajmonostora, Inez Flóra sírja, Bors
Izen Flóra sírján még mindig ott ül a plüssmackó, amit a temetéskor tettek oda  Fotó: Bors

A sírkert megtelt gyászolókkal, a falu nagy része tiszteletét tette a szívbemarkoló eseményen. A ravatalozó előterét elözönlötték a koszorúk, melyeket a sírásók aztán a sírhantra helyeztek. Ugyanúgy tettek azzal a hatalmas játékmacival is, amit a család egy barátja szánt gyermeknek.

Így néz ki most a sír

Kollégánk a hét elején újra kilátogatott a kis Inez Flóra sírjához. A temetéskor ott hagyott csokrok ugyan már elszáradtak, de még mindig borítják a gyerek végső nyughelyét.

Tomajmonostora, Inez Flóra sírja, Bors
A kislány mindössze négy évet életett  Fotó: Bors
https://cdn.borsonline.hu/2022/06/EYsfRqFDKeqqVoJAQEZZARDFKUsh1EFxG4itq6qRXd0/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QwM2Y2Y2QwMGU3MTQzNGY4NWMzYWRkNDdkZjZmZjg0.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Tömegek kísérték utolsó útjára, eltemették a Tomajmonostoron buszban felejtett 4 éves Inezt

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142857_auto_resized.jpg
origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143272_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Orbán Viktor hamarosan bejelentést tesz + Videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132093_auto_resized.png
metropol.hu

A 47 éves Emőke másfél hónap alatt 7 kilót fogyott, pedig többet eszik, mint előtte

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139890_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140532_auto_resized.jpg
astronet.hu

Megrendülhet a biztosnak hitt alap: Jupiter-Uránusz együttállás, 2024. 04. 21.

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713510019
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713510019
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/AJBybZq_kkFjUfUJ90wiJ12QbCpIi6bRV2wuUdnjZcw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UxOGZlY2EyMjVmNjQ2YWRiNjQ1NmZlYTQ4NjI3ZDYy.jpg
Tragédia

Most jött: halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült