Tragédia

Igazi vérfürdő volt – Újabb tragédia történt egy strandon

Létrehozva: 2022.06.25.

Drámai pillanatok zajlottak le a vízparton.

Megrázó segélyhívás érkezett a kaliforniai mentőkhöz még a hét elején, miután a Monterey-öbölben keserves kiáltás zavarta meg a part nyugalmát. A bejelentő szerint az egyik szörföst egy fehér cápa támadta meg.

A nyugdíjas Steve Bruemmert három bátor szörfös mentette meg, miután először ők lettek figyelmesek a segélykiáltásra.

Segítségért kiabált, és a vizet csapkodta, miközben a hangjában érezhető volt, hogy nagyon nagy baj van.

– nyilatkozta a Paul Bandy, aki feleségével elsőként rohant a férfi megmentésére. A páros hozzátette: – Hirtelen nem tudtuk, hogy valamit megpróbál elijeszteni, vagy csak fel akarja hívni magára a figyelmet. Amint közelebb értünk, láttuk, hogy súlyos sérüléseket szenvedett a karján és a lábán.

Bandy felesége, az ápolónőként dolgozó Aimee Johns azt mondta, hogy az idős férfi erősen vérzett a hasánál, és

amint kihúzták a partra harmadik segítőjükkel, a bajba jutott férfi lába majdnem leszakadt.

A mentésben harmadikként segédkező Heath Baddock a tragédia idején épp szörfleckéket adott a helyi gyerekeknek, aki a kiáltások hallatán azonnal magához vett két deszkát, és az idős férfi felé igyekezett a vízbe.

Felkaptam a legnagyobb deszkámat, és Paul segített az áldozatot ráfektetni, Megkértük, hogy tartson ki, és a partra hoztuk nyilatkozta Baddock, aki a látványt úgy foglalta össze, hogy egy igazi vérfürdő volt: egy autónyi területen folyt a vízbe Bruemmer vére.

A helyi rendőrség és a mentősök is köszönetet mondtak a három hősnek, akik a férfi megmentésére igyekeztek. Bruemmert kórházba szállították súlyos sérülései miatt, állapotáról bővebb információt nem adtak.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132419_auto_resized.jpg
origo.hu

Elkezdődött: összecsaptak Ukrajnában a franciák az oroszokkal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27107_resized.jpg?avcount=1713257712
origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133093_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Az ukrán védelmi erők csapást mértek egy Krímben található orosz parancsnoki állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130982_auto_resized.jpg
vg.hu

Bejelentést tett a Lidl: közel 600 ezres fizetést és szállást is kínál a munkavállalóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27109_resized.jpg?avcount=1713257712
origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131342_auto_resized.jpg
travelo.hu

Különleges lakóval bővült a budapesti állatkert

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133827_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Zokogásba tört ki az apa, az újságból tudta meg, miért halt meg 12 éves fia

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Ae4RZb5-5qyhiL4m4yCopGRHVFB65IgKe8GwZUU2irc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBhNDA3MDYyYjExYjQwZDdhYTY1YzhjODM0ODU3MzAw.jpg
Hullámsír

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában