Karrier

Új életet kezd Olaszországban, ebből él majd az Operett sztárja

Cs.G.

Létrehozva: 2022.06.30.

Nem hagy fel a színészettel, de új kihívások elé néz az Operettszínház sztárja. Mészáros Árpád Zsolt Olaszországban, a magyarok által egyik legkedveltebb üdülővárosban is próbálkozik.

Mészáros Árpád Zsolt nemrég jelentette be, hogy Bibiónéban kezd új életet, és megismerteti a helyiekkel a magyar gasztronómia ízeit. Nem szeretne felhagyni a színészettel, de a mindenképpen lassabban szeretne élni, és más munkákra fókuszálni.

– Vendéglátó családból származom, azt is tanultam, de a színészet elcsábított fiatal koromban – kezdte a színész a Borsnak.

A pandémia miatt teljesen átgondolta, mi a fontos az életében, és úgy döntött, beváltja ígéretét, amit a lányának tett. Éppen ezért barátaival és azok családjaival összefogva Bibiónéban vásároltak egy üzlethelyiséget, és az olasz városban fogják népszerűsíteni a magyar vendégszeretetet és kultúrát.

Az Operett színészére és családjára Olaszországban várnak új kihívások

– Az étterem ízig-vérig magyaros lesz. Az ételek, a zene, a környezet egy darabka itthonról, ahol nem csak a vendégszeretet, de a hangulatot is megidézzük. A lányomnak megígértem, hogy az 50. szülinapján breaktáncolni fogok. Kiszámoltam, mennyi időm van addig (86430 nap), és úgy döntöttem, hogy megvalósítom azokat az álmaimat, amit eddig nem tudtam. Persze kint is dolgozni fogok, és célom, hogy biztosítsam a családomnak az eddig megszokott körülményeket – mesélte boldogan a terveit MÁZS.

Énekelni is fog, nem csak éttermet vezetni

A magyar kultúrát is szeretné népszerűsíteni Olaszországban, így önálló ének- és előadóestek is szerepelnek a terítéken a finom ételek mellett.

– Természetesen én is fellépek majd és énekelek az étteremben, de a színész és zenész kollégákat is meghívtam oda. Nagy meglepetésemre nyitott kapukon döngettem, mert mindenki örömmel vette a felkérést, hogy ha van kedvük, a pihenés során felléphetnek nálunk – nevetett. Ennek ellenére a nagyérdeműtől sem búcsúzik. Szülővárosában, Nyíregyházán a Móricz Zsigmond színházban láthatják kedvencüket, emellett országos koncert show-val énekli tele Magyarországot a Mázsversion-ön.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145568_auto_resized.jpg
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27233_resized.jpg?avcount=1713610820
origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137828_auto_resized.jpg
vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145984_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Akkora a baj Pécsett, hogy a rendőrség engedélyezte a vadászatot a belvárosban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27240_resized.jpg?avcount=1713610820
origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713610820
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713610820
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146664_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27242_resized.jpg?avcount=1713610820
magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/rMzjipdtXOMfmSNX33HdfJ-G_WqVD2OJ9h-ez8xqidM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUwMGE3ZjY4NzIwMDQxY2U4ODM3OTZmYTkwOTU4YjRj.jpg
Dráma

Videó bizonyítja: Válni készül a Házasság első látásra párja?

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IOasJ8O6piLbk2ANZ9GVkfH6wyzv9w5p3aTzZ3hPdmc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YzMDg1YzNkNDlkMzQwZDhhNjhiYjliZTA4NzE3MDMx.jpg
Szerelem

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó