Tragédia

Kutyával ült a matracon, így fulladt vízbe a kétéves kislány a Balatonnál

Létrehozva: 2022.08.09.

Egy kutyus társaságában fürdőzött a matracon a kislány, amikor egy széllökés a vízbe borította. Holtteste egy órával később került csak elő.

Forrás: Tv2 Tények

Mint arról a Bors is beszámolt, a két és fél éves, cseh állampolgárságú kislány a szüleivel ment be a Balatonba, a tragédia pedig akkor történt, amikor az édesapja egy pillanatra elengedte a matracot, és bár azonnal utána kapott, már késő volt. Az anyukája lába pedig az iszapos talajba ragadt, ezért nem tudott abban a pillanatban segíteni a gyereken. 

A Sümegi Szó úgy tudja, hogy az eset a badacsonylábdihegyi kemping strandjánál történt, ahol a kislány mindkét szülőjével volt a hullámok között, a gyermek pedig egy matracon ült a család kutyusával együtt.Bár a szülők a gyermek minden lépését figyelték, az apuka egy pillanatra elengedte az úszó szigetet, ekkor borította a vízbe kislányát egy nagyobb hullám.

Információk szerint a gyerek délután négy-fél öt között borult a vízbe, és bár a mentőegységek azonnal kiérkeztek, a fürdőzők és a kempingezők pedig csatárláncban keresték, csak több mint egy óra múlva, este hat óra körül találták meg a holttestét. A lányon ekkor már a mentősök sem tudtak segíteni. 

Mint azt lapunk is megírta, ebben az időben másodfokú viharjelzés volt érvényben a szeles, viharos időjárás miatt. Az aznap a tóban fürdőzők elárulták, hogy bár extrém időjárás korántsem volt, de hullámverés igen:

Nem volt vihar vagy ilyesmi, de kisebb-nagyobb hullámok sajnos igen, így nem lehetetlen, hogy az egyik nagyobb beborított egy kis súlyú gyermeket a vízbe. Nagyon sajnáljuk, ami történt, a szülők vélhetően soha nem heverik ki – ingatta a fejét szomorúan egy, a környéken nyaraló férfi. A szülők ellen büntetőeljárás indult.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137757_auto_resized.jpg
origo.hu

A börtönt, ahol nincsenek őrök, a rabok pedig szabadon mozoghatnak és szexelhetnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27172_resized.jpg?avcount=1713409810
origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138927_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134839_auto_resized.png
metropol.hu

Óriási meglepetés érheti Szoboszlait: kiderült, ki lehet a Liverpool új edzője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139649_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Hivatalos: kutyapárti kihívót kapott Niedermüller Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27171_resized.jpg?avcount=1713409810
origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136724_auto_resized.jpg
travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713409810
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713409810
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/unOv5ayKkWjYdvGJze0GYnDOOo7N4uZBfbD7h8RnrKc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QzYWUyMzBkYzFmNzRhYzRiN2EwZWM0NjM4ZWRmMThm.jpg
dugó

Kilométeres torlódás Budapestnél - ma sem könnyű munkába jutni