76 év

Nincs több találgatás: Barátja árulta el, mi okozta Máté Péter halálát

Létrehozva: 2023.02.04.

Mindössze 37 évet élt, mégis talán az övé volt a legmeghatározóbb karrier a magyar könnyűzene életében.

37 év: ennyi adatott meg összesen Máté Péternek, ő mégis annyi mindent letett az asztalra eme rövidke idő alatt, hogy túlzás nélkül kijelenthető: a magyar könnyűzene egyik legjelentősebb karrierje lett az övé – ha nem a legjelentősebb, hiszen alighanem ő az, akit generációtól függetlenül senkinek sem kell bemutatni. Misztériumát fokozza, hogy máig nem lehet tudni pontosan, miért vesztettük el őt 1984 szeptemberében. 

Máté Péter, 1973., Fortepan
Ma, február 4-én lenne 76 éves a legenda  Fotó: Fortepan / Urbán Tamás

– Péter, egy kis túlzással élete gyertyájának valamennyi végét égette. Roppant nagy zseni volt, de szerintem nem tudta feldolgozni azt a fajta szeretet, amit a közönségtől, illetve kollégáitól kapottmesélte korábban a Borsnak a Karthago zenésze, Gidófalvy Attila Máté Péter élete és halála kapcsán.

Poór Péternek írta az utolsó két dalát

Pontosan 76 évvel ezelőtt, 1947. február 4-én született Máté Péter, akinek élete legvégéről most Poór Péter mesélt. Az énekes elárulta: ő kapta meg az utolsó két Máté Péter-dalt, ugyanakkor arról is beszélt, mi okozta a halálát.

– Mi valóban barátok voltunk, nem csak pályatársak. Kevesen tudják, hogy Máté Péter az utolsó két dalt az életében nekem írta. Megbeszéltük, hogy nagylemezt készítek, és ő zenésztársként, alkotóművészként segít ebben. Két nóta készült el, a többire már nem maradt idő. Nem maradt, mert a barátom valami fatális szerencsétlenség következtében meghalt. 

Olvastam megannyi visszaemlékezést állítólagos szívbetegségéről, ilyen-olyan egészségi problémáiról, de én tudom, hogy makk egészséges volt. A halálát – megdöbbentő ezt kimondani ennyi év távlatából is – háztartási baleset okozta. Erről és a részletekről kegyeleti okokból nem szeretnék többet mondani

 – árulta el Poór a Blikknek.

 

https://cdn.borsonline.hu/2019/09/G0a23Nz9pNpI-rNtpQm-zqBqNop3RJWNFh-eGq8bsqQ/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2U3MTkxOTQ3YzNmYzQ4ZDA5MzQwNWE1NjA2NDg4NDAy.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Benkő Lászlót örök kötelék fűzi Máté Péterhez

1984. szeptember 9-én ment el közülünk Máté Péter. Benkő László gyerekkorától elválaszthatatlan barátja volt, az Omega billentyűsével az évforduló kapcsán emlékeztünk a legendása énekesre.

 

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713528613
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713528613
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27211_resized.jpg?avcount=1713528613
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140532_auto_resized.jpg
astronet.hu

Megrendülhet a biztosnak hitt alap: Jupiter-Uránusz együttállás, 2024. 04. 21.

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713528613
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143524_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Vége

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mGJs6JUJ_kJQLniyMBcE_Z_ve374ZcLOHcCOrrl5nfg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzY2JlNWM1NGU4OTRlMWNhNmI1MDgyZGYwM2U2N2M4.jpg
Csalódás

MC Hawer végleges döntést hozott: „Ennyi év alatt most már én belefáradtam”