Baleset

Hiába figyelmeztette barátnője, meghalt egy 24 éves fiatal Várpalotánál

K.B.

Létrehozva: 2023.03.20.

Részeg sofőr vezette a halálba a fiatal nőt, aki ráadásul bekötve sem volt. Kirepült az autóból az ütközés erejétől.

Megdöbbentő képsorokat rögzített a kamera. Darabokra tört az autó hátulja, kitörtek az ablakai és leszakadt az ajtaja, miután lesodródott az útról és fának csapódott, majd felborult Várpalota közelében.

A tragédia megelőzhető lett volna / Fotó: Tények

Három fiatal utazott a kocsiban, a hátsó ülésen ülő nő kirepült, ugyanis nem volt bekapcsolva a biztonsági öve. Az életéért folytatott hosszas küzdelem, sajnos tragédiával zárult.

- A rendelkezésre álló adatok szerint az autó 28 éves sofőrje nem választotta meg helyesen a sebességét – közölte a rendőrségi szóvivő a Tényekkel.

- A helyszínre kiérkező bajtársaim, a hosszas újraélesztési kísérlet ellenére sem tudták megmenteni az életét. Egy fiatal férfi pedig könnyebb kézsérülést szenvedett. Őt bajtársaim stabil állapotban szállították a területileg illetékes sürgősségi osztályra – vette át a szót a mentős szóvivő.

Úgy tudni, hogy a fiatalok Ősi településen voltak szórakozni, ahol sokat ittak, mielőtt Várpalotára indultak volna. A Tények azt is megtudta, az elhunyt fiatal lányt előre figyelmeztette a barátnője a veszélyre. Kérte, hogy ne üljön be a részeg férfi mögé. Ráadásul a sofőrnek is könyörögtek, hogy ne vezessen ittas állapotban.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134779_auto_resized.jpg
origo.hu

Kiderült, hogy a legtöbben miért vásárolnak speciális élelmiszereket, és melyik a kedvenc

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27115_resized.jpg?avcount=1713288912
origo.hu

Kizuhant a kórház harmadik emeletéről egy beteg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131614_auto_resized.jpg
vg.hu

Arany: egyszer az életben adódik olyan lehetőség, amit az iráni támadás hozhat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17093867_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133074_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Van egy sokkal találóbb kifejezés erre a mocskos, alávaló, szemét gazemberre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27127_resized.jpg?avcount=1713288912
origo.hu

Váratlan bejelentést tett Amerika, Ukrajna nem fog örülni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17063274_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132965_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ezt látni kell, Lionel Messi fia őrületet okozott – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134351_auto_resized.jpg
borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132168_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez mindent megváltoztat, súlyos döntést hozott Katalin és Vilmos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/FtBFJc8Dms7mbbCoDWlvvoqmcWMj_63I81iJBWhHEUE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I2NzM1YWFhNmFiZTQ3MjI4ZWUzNDM3N2U1YWRhOWEw.jpg
Tragédia

"Csendre és nyugalomra van szükségünk" - Szívszaggató posztban búcsúzott családja a ráckeresztúri repülőbaleset pilótájától

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte