Tragédia

"Megfogtam Dani kezét, és azonnal tudtam, hogy már késő" - Két szerelmes öngyilkossága Erdőkertesen

Kóré Károly

Létrehozva: 2023.06.09.

Saját édesanyja találta meg fia, és az ő barátnője holttestét az erdőkertesi kettős öngyilkosság után. Andrea, a tavaly augusztusi tragédia óta eddig nem kívánt megszólalni, de most kiáll a nyilvánosság elé, hogy megvédje fia, Dani becsületét.

Az egész országot megrázta a tavaly augusztusi kettős öngyilkosság híre. Mint arról a Bors is beszámolt, Dani és Kati az erdőkertesi fás terület szélén megállt az autójukkal, majd az utastérbe vezették a kipufogógázt. Mindketten meghaltak. A pár igencsak viharos kapcsolata során többször is szakított, majd kibékült. Az eljegyzésig is eljutottak, mi több, kitűzték az esküvő időpontját, ám az egybekelésük meghiúsult, ugyanis Daninak éppen elzárásra kellett mennie egy korábbi ügye miatt. Mire kiengedték, Kata ismét meggondolta magát, és kiadta a szerelmes férfi útját. Ezt követően a lány az egyik barátnőjéhez ment aludni, de utána mégis hajlandó volt Danival találkozni. A fiú családja Katát, a lányé pedig Danit okolta a halálesetért.

Erdőkertesi kettős öngyilkosság_Dani
Dani egy viharos kapcsolat után halt meg a párjával


A fiatal férfi édesanyja eddig nem kívánt nyilatkozni, viszont azok után, hogy a Borson megjelent egy videós riport, melyben Kata egy barátjának küldött hangüzenetét dolgoztuk fel, megváltoztatta az álláspontját. A hangfelvételen a lány ugyanis arról beszélt, hogy fél a kedvesétől.
 

Szeretném megvédeni a fiam becsületét.

- Korábban úgy éreztem, nincs értelme megszólalnom, de most úgy vélem, tartozom a gyermekem emlékének. Ő már nem tudja kifejteni a saját álláspontját – mondta Andrea.

- Nagyon nem tetszik nekem, hogy a fiamat úgy állítják be, mint az első számú közellenséget! A Dani és Kata kapcsolata egy nagyon nagy szerelemnek indult, de aztán kiderült, hogy együtt és egymás nélkül sem tudnak élni. Előfordult, hogy veszekedés után Kata hasba szúrta Danit. A fiam elmenekült, majd miután kihívták hozzá a mentőket, beszállították a kórházba. Onnan hivatalból értesítették a rendőröket, akiknek végül Dani azt mondta, hogy egy idegen támadt rá, mert nem akarta a szerelmét feljelenteni – mondta az asszony. Erről természetesen megkérdeztük a fiú édesanyját is, ám Zsuzsanna cáfolta az állítást.

- Ez nem igaz. Dani egyébként kétszer is úgy ment haza, hogy megtámadták, de a sebei egyik esetben sem voltak mélyek – jelentette ki Zsuzsanna.
Egy biztos: a fiatalok valóban sokat veszekedtek.

Erdőkertes
Danit és Katit együtt találták meg az autóban


- Dani és Kata együtt élt, de az utolsó 10 napban a fiam már nem lakott nála. 

Hozzám jött haza, és hiába próbálta a barátnőjét elérni. Azóta sem tudjuk, hogy akkor hova tűnt. Daninak éppen nem volt telefonja, mert Kata összetörte, ezért a gyerekem kölcsönkérte az enyémet. Amikor nagy nehezen sikerült a lányt felhívnom, átadtam a telefont a fiamnak. Kata annyit mondott, hogy azért bujkál, mert nem akar börtönbe menni 

 – emlékezett vissza Andrea. De mi is történhetett?

Kiderült, a lány belekeveredett egy verekedésbe, ám a történtekben vétlen volt - tudtuk meg Kata édesanyjától, Zsuzsannától.  

A fiatalok aztán megbeszéltek egy találkozót. Dani csak másnap reggel ment haza.

- Kérdeztem is a fiamat, hogy hol a manóban volt, és mondtam neki, hogy feküdjön le. Erre kijelentette, hogy még van egy kis dolga, és kölcsönkért tőlem egy kis pénzt buszjegyre. Meghagytam neki, hogy nyugodtan vegye ki a táskámból. Ezek után adott egy puszit, és közölte, hogy majd jön. Akkor láttam utoljára – idézte fel a gyászoló anya.

Mivel Dani egész nap nem jelentkezett, a család megérezte, hogy valami baj történt.

Éppen augusztus 20. volt. Nekem be kellett mennem a munkahelyemre, egy cukrászdába. Mivel szakadt az eső, a főnök úgy látta, hogy senki sem fog aznap fagyizni, ezért mindenkit hazaengedett. Az úton megkértem a barátnőmet, hogy nézzünk körül, hátha megtaláljuk a gyerekek kocsiját Veresen. Nem sikerült. Hazamentem Erdőkertesre. A lányom megkérdezte, hogy az őrbottyáni sóderbánya közelében is megnéztem-e őket. Az volt az egyik kedvenc helyük 

– mesélte Andrea. Dani testvére és az édesanyja immár közösen indult a pár keresésére. A fás területnél tartottak, amikor a fiatal nő felkiáltott: „Anya, ott az autó!”
 

A lányom odarohant a kocsihoz, majd szólt, hogy menjek én is, mert Dani bent alszik. Észre sem vette, hogy egy medencetömlővel bevezették a kipufogógázt. Persze én is odamentem, és már láttam, hogy mi történt. Először puszta kézzel próbáltam betörni az ablakot és a szélvédőt, de nem sikerült. Ezután bevertem egy kővel, így az utastérből kiömlött a hatalmas füst. Megfogtam a fiam kezét, és azonnal tudtam, hogy már késő

 – tudatta Andrea.

Van segítség!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot, vagy keresse fel a www.ongyilkossagmegelozes.hu oldalt!

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713524419
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713524419
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143473_auto_resized.jpg
life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138611_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137828_auto_resized.jpg
vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713524419
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109512_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713524419
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/cV_zKLJtUUAr_iyQKgLleOIJLP242xQtyUMr7jzKHzY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiNTBiYWU1YzZkYjRmMGE5MDg3Yjk3N2YxYjM3OTY2.jpg
béke

Orbán Viktor üzent a magyaroknak: "Csak a béke!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor