Változás

A műsorvezetők sem ismertek rá a magyar színészre, így jelent meg a kamerák előtt

Létrehozva: 2022.05.21.

Teljesen új külsővel jelent meg a TV2 Mokka adásában az Erzsébet-díjas és Karinthy-gyűrűs magyar színész, humorista Nádas György.

Forrás: Bors

Órási változáson ment keresztül az elmúlt időszakban Nádas György. A TV2 Mokka vendége volt, de még Pachmann Péter műsorvezető is alig ismert rá. Húsz kilótól szabadult meg.

„A világ leglustább embere vagyok, nem is mozgok, egyszerűen volt egy pillanat július 20-án, amikor volt egy fellépésem nyugdíjasoknak. Megreccsent a térdem és majdnem bottal kellett tovább közlekednem” – mesélte Nádas György, aki ekkor döntött a tudatos élet mellett.

A másik pedig, ami nagyon zavart, hogy izzadtam, minden fellépés után. Ez elmúlt, ahogy a térdfájás is, tökéletesen mászok lépcsőt – tette hozzá.

Az életmódváltásnak lelki okai is voltak, a színész ugyanis korábban veszítette el olyan ismerősét, aki nem élt tudatosan.

Nádas Györgyről 10 hónap alatt szaladt le a húsz kilogramm, többet már nem tervez leadni. Elmondta, beiktatott egy étrend kiegészítőt, ami könnyíti az emésztését, de ugyanazokat eszi, mint előtte, csak nem annyira zsírosan, és kevesebbet, viszont többször.

Eszem jókat, de segít egy kapszula amit reggel és este beveszek. Elveszi a figyelmemet arról, hogy nassoljak esténként – mesélte a színész, aki az esti fröccsözéseket is elhagyta. Sőt, a 60. szülinapján is egy pohár vízzel koccintott.

Most 93 kiló, felesége pedig rászoktatta, hogy minden reggel álljon rá a mérlegre és motiválja magát.

Van egy 10 éves unokám, aki ilyen vékony, és szörnyű úgy megölelni egy ekkora kis emberkét, hogy megfojtom közben, ez is motivált. Meg hogy úgy nézzek ki, ahogy ki kéne – tette hozzá.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089156_auto_resized.png
origo.hu

Ezeket a gumikat messziről kerülje el, ha nyári szett vásárlását tervezi!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711710019
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090947_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076988_auto_resized.png
metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711710019
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091619_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711710019
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel