Exatlon

Még csak most volt az eljegyzés, de hamarosan jön a baba a TV2 sztárjánál

Létrehozva: 2022.07.01.

Felgyorsultak az események a csatorna népszerű szépségének életében. Pár héttel ezelőtt megkérte a párja a kezét, még idén nagy lagzit csapnak és már a családalapításnál tartanak.

Forrás: Facebook

Busa Gabriellát egy pillanat alatt megszerette és a szívébe zárta az ország, amikor megismerték az Exatlon második szériájában. A gyönyörű kick-box világbajnok nem csak a sport reality-ben versenyzett kőkeményen, hanem mint kiderült, kiemelt gazdasági főnyomozóként is nagyon sikeres. Miután győzelme után 2020-ban hazajött Dominikáról, a fővárosban helyezkedett el, de nem úgy alakultak a dolgok, ahogy szerette volna.

Busa Gabriella
Fotó: Instagram

Budapesten kicsit más területére jöttem a rendvédelemnek, nem az általános rendvédelmi feladatokat ellátó szervhez 

– árulta el őszintén Dr. Busa Gabriella a Palikék Világa by Manna Futtában című műsorában. – Aztán történt egy kis változás, el kellett, hogy váljanak az útjaink. Ma már teljesen civil vagyok. A nyomozás nagyon hiányzik, de amit legutóbb végeztem, már nem klasszikus nyomozási munka volt, mint amit Szegeden csináltam: nem voltak házkutatások, lefoglalások. Itt kevesebb kontaktunk volt az emberekkel.

Mint kiderült: fel is adta rendőr hivatását, most már teljesen más területen szeretne érvényesülni. Szerelemprojektje egy saját divatmárka kialakítása és bevezetése a piacra, ami hamarosan valósággá is válik. 


 

Busa Gabi jeggyűrű
Fotó: Facebook

Családalapítás

De nem csak a munkájában, magánéletében is nagy változások vannak. Mint azt a Bors elsőként megírta, a Maldív-szigeteken megkérte kedvese a kezét. Sőt, az esküvőre még idén sor kerül, utána jöhet a baba!

Ha összejön valamikor év végén, vagy a jövő év elején a profi meccs, profi kick-box-világbajnok szeretnék lenni, akkor egyből jöhet a baba. Most minden annyira a helyén van, annyira imádom az életet!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/
origo.hu

Elszabadult makákók miatt új rendőri egységet hoztak létre Thaiföldön

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711700112
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088629_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Ronaldo kiborult a portugálok veresége után, és szórakoznak vele + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090947_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711700112
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083650_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711700112
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel