RETRO RÁDIÓ

Három napra kórházba került egy nő, miután a kutyája a szájába ürített





Ellenségünknek se kívánnák azt, amit kis kedvencével át kellett élnie egy hölgynek, aki csupán együtt hajtotta álomra fejét a kutyájával.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2022.09.30.
szörnyű eset

Az 51 éves Amanda Gommo Bristolban él kis kedvencével, egy Belle nevű csivavával. Azonban nem gondolta volna, hogy egyszer életveszélyes állapotba kerül háziállata miatt. Együtt aludt kutya és gazdája, azonban Amanda nyitott szájjal horkolt, amikor is a gyomorproblémás eb véletlen a szájába piszkított.

A nő felébredt az incidensre és kirohant a fürdőszobába, hogy kitisztítsa a száját. Ezután a kutyát állatorvoshoz szállították, és antibiotikumos kezelést kapott, ugyanis gyomorbajt diagnosztizáltak nála. Amandánál 48 órával később kezdődtek a tünetek. Először csak a gyomra görcsölt, majd ez az egész testére kiterjedt. Felhívta a mentősöket, akik elszállították a legközelebbi kórházba, ahol gyomor-bélrendszeri fertőzést diagnosztizáltak nála. 3 napig bent tartották, ezalatt nem tudott enni, infúziót kapott és kimosták a gyomrát.

„A görcsök egyre rosszabbak lettek, míg már az egész testem remegett és fájt, még a lábaim is. Amikor kiküldték a mentőt, már annyira kiszáradtam a hányástól és a hasmenéstől, hogy a vesém a felére zsugorodott. Három napig voltam a kórházban, mire csepegtetéssel kiöblítették a fertőzést a szervezetemből” – árulta el Amanda a Mirror lapnak. Ráadásul még Chron-betegséggel is küzd a nő, ezért is reagálhatott ennyire heves reakciókkal a szervezete a „támadásra”. Az asszony rámutatott, hogy innentől jobban átgondolja, hogy milyen pozíciókban aludjon együtt kis kedvencével.





Ezeket olvastad már?
Most már biztos: ez mindenképp legyen kéznél a húsvéti hosszú hétvégén

Most már biztos: ez mindenképp legyen kéznél a húsvéti hosszú hétvégén

Kettős tragédia: fagyasztóban találták meg a 13 éves fiú holttestét, a dédnagymama belehalt a sokkba

Kettős tragédia: fagyasztóban találták meg a 13 éves fiú holttestét, a dédnagymama belehalt a sokkba

Erotikus titkok: ennyiszer szexelj a kedveseddel, ha azt akarod, hogy veled maradjon

Erotikus titkok: ennyiszer szexelj a kedveseddel, ha azt akarod, hogy veled maradjon

Így ünnepeltük egykor a húsvétot, mi magyarok mindig megadtuk a módját - Galéria

Így ünnepeltük egykor a húsvétot, mi magyarok mindig megadtuk a módját - Galéria

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás